Washingtoni konferencia 1956-ról

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc fordulópontot jelentett a hidegháború történetében - állapította meg John Lukacs világhírű, magyar származású amerikai történész azon a csütörtöki történészkonferencián, amelyet a washingtoni magyar nagykövetségen rendeztek, amerikai, amerikai-magyar, illetve magyarországi tudományos kutatók részvételével.

A rendezvényen Bianca Adair (Alabamai Egyetem) az osztrák államszerződés és a semlegesség kérdésének összefüggéseiről beszélt. Charles Gati (Johns Hopkins Egyetem) a forradalom célkitűzéseiről szólva, a függetlenség követelésének kiemelkedő fontosságára hívta fel a figyelmet.

Anna Balogh (Fletcher School) a nyugati titkosszolgálatok (az amerikai CIA és a brit MI-6) lehetséges szerepét boncolgatta az 56-os eseményekben. Megemlített olyan állításokat, miszerint a britek fegyveres kiképzést nyújtottak egyeseknek (még jóval az 56-os események előtt), az amerikaiak pedig elképzelhetőleg kis mennyiségben fegyvereket tároltak titkos helyeken Magyarországon, és e fegyverek részben a felkelők kezébe is juthattak.

Mark Kramer (Harvard Egyetem) a szovjet vezetés habozásáról - a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról október végén hozott döntésről, illetve e döntés gyors megváltoztatásáról - beszélt. Békés Csaba (aki az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Intézetét képviselte a vitában) úgy vélekedett, hogy a kivonási döntés aligha jelentette Moszkva részéről "a magyarok szabadjára engedését", hanem inkább azt, hogy egy ideig a szovjetek remélték: maguk a magyar kommunisták képesek lesznek megőrizni a kommunista rendszer fő elemeit, és Magyarországot a Varsói Szerződés keretein belül tudják tartani.

Paul Hollander (Massachusetts-i Egyetem) az 56-os forradalmat kiváltó társadalmi elégedetlenség megnyilvánulási formáit elemezte. Horváth János, aki kisgazda képviselőként tagja volt a kommunista diktatúra előtti demokratikus magyar parlamentnek, majd börtönbüntetést szenvedett, 1956 után Amerikában élt, ma pedig ismét országgyűlési képviselő, személyes visszaemlékezései alapján 1956 tartós üzenetéről szólt, amelynek tömörített lényegét abban fogalmazta meg, hogy a diktatúrák önmagukban hordozzák saját bukásukat.

A vitát összegző Lukacs professzor 1956 méltatásakor egyfelől kiemelte a magyar történelemben példátlan nemzeti egységet, amely abban a rövid időszakban megmutatkozott, másfelől utalt arra, hogy a történtek milyen súlyos kiábrándulást okoztak a kommunizmus eszméi felé hajló nyugati értelmiségiek között. Ennél is sokkal jelentősebbnek mondta azonban azt, hogy az 1956-os események fordulópontot jelentettek a hidegháborúban, és Magyarország ennyiben a világpolitika fókuszába került. Kiderült ugyanis, hogy az Egyesült Államok nem intéz kihívást Moszkva olyan lépései ellen, amelyek a szovjet befolyási övezeten belül történnek.

Lukacs helyesli, hogy Washington nem kockáztatott nukleáris háborút Magyarország miatt. Megjegyezte azonban, hogy Magyarország szovjet részről történő "szabadon engedése" - a szovjet erők tényleges kivonása - csak a Nyugat-Európában állomásozó amerikai erők csökkentése árán lett volna elképzelhető, ám ilyen alkura az Egyesült Államok külügyminisztere gondolni sem volt hajlandó. John Lukacs szerint a Fehér Ház fellélegzett, amikor az orosz tankok eltiporták a magyar forradalmat: az Egyesült Államoknak semmiben nem kellett engedményt tennie, és hatalmas propagandalehetőséghez jutott a szovjetek brutalitásának megnyilvánulása révén.