Kivonható a felesleges szén-dioxid a légkörből

2005.06.08. 11:59

A növekvő szén-dioxid-kibocsátás a fokozódó üvegházhatásért és a globális felmelegedésért leggyakrabban kárhoztatott folyamat. Felmerül a kérdés, hogy az egyre kritikusabb mennyiségű gáz egy részét nem lehetne-e egyszerűen eltüntetni a Föld légköréből? Már létezik olyan technológia, ami erre alkalmas, és amit az utóbbi évtizedben egy északi-tengeri földgázmezőn már sikeresen alkalmaztak.

A Föld légköre 700 milliárd tonnányi (700 gigatonnányi) szenet tartalmaz. Az óceánok több mint ötvenszer ennyit, kereken 37 000 gigatonnát, ami főleg a mélyebb vizekben halmozódik fel. A bioszféra széntartalmát 2000 gigatonnányira becsülik. A fosszilis tüzelőanyagok (kőszén, kőolaj, földgáz és tőzeg) széntartalma több mint 4000 gigatonnányi, vagyis a légkörinek közel a hatszorosa. A legtöbb szenet azonban - legalább 75 millió gigatonnát - a földkéreg üledékes kőzetei tartalmazzák. Joggal vetődhet fel a kérdés: nem lehetne az emberi tevékenység által a légkörbe bocsátott szén-dioxidot a kőzetekbe száműzni? Erre tett sikeres kísérletet a Sleipner-projekt. A megoldási lehetőséget - mint oly gyakran - ezúttal is a természet szolgáltatta.

Az Északi-tengeren, a norvég partoktól 240 kilométerre található a Sleipner szénhidrogén-lelőhely. Az itt 3500 méteres mélységből kitermelt földgáz sajátossága, hogy közel 9% szén-dioxidot tartalmaz. Mielőtt a földgázt eljuttatnák a felhasználókhoz, ezt az értéket 2,5%-ra kell csökkenteni, ezért a fölösleges szén-dioxidot le kell választani és el kell távolítani. A lelőhely tulajdonosa, a Statoil cég azonban nem a megszokott megoldást - vagyis a felszabaduló szén-dioxid légkörbe bocsátását - választotta, hanem együttműködést kötött az IEA Greenhouse Gas RandD Programmal, hogy közösen keressenek alternatív megoldást a felszabaduló üvegházhatású gáz kezelésére. A program keretében működik a Saline Aquifer CO2 Storage (SACS) projekt, melynek feladata, hogy támogassa a szén-dioxid tárolására szolgáló technikai lehetőségek kidolgozását és az ezzel kapcsolatos kutatásokat.

Miután számos üledékes kőzettípus kiválóan alkalmas a szén-dioxid csapdába ejtésére, a kutatásokat ebben az irányban folytatták. Alapos geológiai és szeizmológiai vizsgálatoknak vetették alá a környező tengerfenék kőzetrétegeit, és 800-1000 méteres mélységben találtak egy 200 méter vastag, magas sósvíztartalmú homokkőréteget, amely alkalmasnak tűnt a felszabaduló szén-dioxid tárolására.

Forrás: StatoilA kutatásokkal egyidőben sikerült kifejleszteni azt a technológiát is, amely alkalmas a szén-dioxid leválasztására, tömörítésére és a kőzetrétegbe történő besajtolásra. A beruházás 1996 októberére elkészült, és megkezdte próbaüzemi működését. Az 1999-ben végzett ellenőrzővizsgálatok megállapították, hogy ez a tárolási módszer megfelel mind a legmagasabb technológiai követelményeknek, mind a szigorú környezetvédelmi előírásoknak. 1998 óta naponta 2800, éves szinten közel 1 millió tonnányi szén-dioxidot pumpálnak ezzel a módszerrel a mélybe. Az évente eltemetett közel 1 millió tonna Norvégia teljes szén-dioxid-kibocsátásának 3 százalékával egyenértékű.

A legújabb vizsgálatok szerint az Északi-tenger alatti kőzetréteg annyi szén-dioxidot képes elraktározni, amely az európai hőerőművek 800 évnyi kibocsátásával egyenértékű. Így szinte korlátlan tárolási lehetőséget nyújt.

Napjainkban is rendelkezésre áll tehát olyan technológiai megoldás, amely alkalmas a szén-dioxid-kibocsátás radikális csökkentésére. Ennek továbbfejlesztésére és tömeges alkalmazására már csak a megfelelő anyagi, tudományos és jogi hátteret kellene biztosítani.

Ladányi László

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK