A kérgesteknős (Dermochelys coriacea) páncélját érzékeny bőr borítja, emiatt kerüli a sziklás területeket, és csak finom, homokos partokon költ. Testének mérete szintén korlátozza a költőhelyválasztást: csak lankás partokon képes a dagályszint fölé mászni - ez tovább szűkíti azon partok számát, amelyek alkalmasak a költésre.
Földünkön a legtöbb kérgesteknős - közel 30 ezer - a középnyugat-afrikai Gabon partjain a kifejezetten az ő védelmükre létrehozott Mayumba Nemzeti Park területén költ. A csendes-óceáni populációk Malajziától Costa Ricáig terjednek, ám számuk drámaian csökken, Malajziából gyakorlatilag már kipusztult.
Egy hatalmas kérgesteknős tojásokat rak a karib-tengeri Puerto Rico szigetének nyugati csücskénél fekvő Fajardo tengerpartján
Az ivarérett példányok a tengeren párosodnak; a hímek azt követően, hogy a tojásból frissen kikelve elevickélnek a vízig, soha többé nem térnek vissza a szárazföldre. A nőstények 3-4 évente párosodnak, majd visszatérnek arra a partra, ahol annak idején a világrajöttek, és a part homokjában ásott gödrökbe rakják le tojásaikat.
A szigeten az évnek ebben a szakában a kérgesteknősök nőstényei százával rakják le tojásaikat
Egyetlen nőstény akár 10 gödröt is ás, általában közel 110 tojást tojik, ám ezek közül csupán 70 tartalmaz életképes embriót. A művelet több mint egy hétig tart - a nőstény minden fészket gondosan befed homokkal, így védve őket a ragadozóktól.
A kérgesteknőst 1986 óta a világ veszélyeztetettebb fajai között tartják számon