Ésszel járom be a Naprendszert!

A Magyar Földrajzi Társaság ismeretterjesztő magazinja, A Földgömb novemberi Naprendszer-különszámában hazai bolygókutató szakemberek mutatják be a planetológia legújabb eredményeit, látványos űrfelvételekkel illusztrálva. Napjaink űrszondáinak felvételei és terepi mérései olyan részletgazdagok, hogy a távoli világokat földtudományi módszerekkel is vizsgálhatják a kutatók. Hamarosan időszerűvé válik tehát a folyóirat Vámbéry Ármintól származó, 19. századi jelmondatának - "Ésszel járom be a Földet" - fiatalítása, valahogy így: "Ésszel járom be a Naprendszert!"

Kisbolygók és befogott holdak

Az első kisbolygót, a Cerest 1801-ben fedezték fel. Azóta a csillagászok több mint 90 000 ilyen égitestet azonosítottak és számoztak meg, ám ennél sokkal több, összesen kb. egymillió sziklatömb található a fő kisbolygó-övezetben. Átmérőjük néhány méter és 1000 kilométer között változik, alakjuk sokszor gömbszerű, de akár szabálytalan formájúak vagy teljesen elnyúltak is lehetnek.

Léteznek továbbá olyan kisbolygó-családok is, amelyek Nap körüli pályája "kilóg" ebből az övezetből. Különösen izgalmas a földsúroló kisbolygók kutatása, mivel ezek keresztezik saját bolygónk pályáját, s földközeli elhaladásaik rendszeres időközönként szolgáltatnak címlaptémát a felszínes sajtótermékek számára.

Fontos megemlíteni, hogy az aszteroidák könnyen egy bolygó gravitációs csapdájába kerülhetnek, miközben elhaladnak mellette. Az ilyen módon bolygókísérővé vált égitesteket nevezik befogott holdaknak.

A földsúroló kisbolygók közé tartozó Eros minden idők legjobban megfigyelt aszteroidája. A NEAR-Shoemaker-űrszonda 2000 februárjában pályára állt körülötte, így ez az első kisbolygó, amely körül ember alkotta szerkezet keringett. Az Eros felszínéről készült nagy felbontású képeken kráterek, sziklatömbök és barázdák figyelhetők meg.

Látványos felszíni alakzata a 6 kilométer átmérőjű Psyche kráter, ami az égitest 33 × 13 × 13 kilométeres kiterjedéséhez képest igen nagynak nevezhető. Természetesen nem mozdulatlanul áll a világűrben, hanem három tengely körül forog, s 5 óra 17 perc alatt tesz meg egy fordulatot. Nappali oldalán kb. +100 °C, az éjszakain pedig -150 °C a hőmérséklet.

A bolygókutatók számára kissé meglepő volt, hogy milyen sok sziklatömb látható a felszínen. A formakincs alapján nem valószínű, hogy becsapódások által kerültek volna mai helyükre, inkább az égitest belsejéből származhatnak. Az aszteroidák anyaga ugyanis nem minden esetben sziklatömbhöz hasonló, hanem laza sóderkupacszerű is lehet, aminek darabjait saját gravitációs vonzásuk tartja együtt. Így viszont elképzelhető, hogy a kozmikus ütközések által okozott rázkódások hatására az apró törmelékszemcsék belehullnak a felszín alatti részek hasadékaiba, a méretesebb darabok pedig a felszínen maradnak. Sőt, hasonlóan egy eltérő méretű szemcsékből álló keverék rázogatásához, mialatt a kis szemcsék lefelé haladnak, a nagyobbak tulajdonképpen felfelé mozdulnak, s idővel a keverék tetejére kerülnek (hasonlóan ahhoz, mint amikor rázogatással próbáljuk egy csomag müzli tetejére juttatni a nagyobb méretű gyümölcsdarabokat).

A NEAR-Shoemaker-űrszonda egy évig vizsgálta az égitestet, majd a küldetés végén "irányított módon becsapódott" felszínébe - ám a gyenge gravitációs erő miatt csak viszonylag lassan, így még ezt követően is napokon keresztül küldött adatokat a földi irányítóközpontba.

Az Ida különlegessége, hogy hold kering körülötte, a kb. 1 kilométer átmérőjű Dactyl. Felfedezése bebizonyította azt a radarvizsgálatok során felmerült elképzelést, hogy létezhetnek többtagú kisbolygó-rendszerek is. Sőt a Dactyl pályája alapján megbecsülhető az Ida sűrűsége, ami 2,2-2,9 g/cm3 között lehet - vagyis alig éri el a Földre jellemző érték felét.

Az Itokawa-kisbolygót a japán Hayabusa-űrszonda közelítette meg 2005 szeptemberében. A kiváló minőségű felvételek alapján úgy tűnik, hogy különböző méretű, szögletes sziklatömbök és finomszemcsés törmelékkel borított területek váltakoznak felszínén.

A Mars nagyobbik holdja, a Phobos 27 kilométer átmérőjű, és kb. 7,6 óra alatt kerüli meg bolygóját, mintegy 9400 kilométeres távolságban haladva körülötte. A múltban a fő kisbolygó-övezet tagja volt, ám a Mars gravitációs vonzásával befogta, és pályára állította önmaga körül. Változatos méretű becsapódásos kráterek borítják felszínét, amelyek között többféle irányba tartó barázdák hálózata rajzolódik ki.

A Szaturnusz több mint 60 holdja közül a Hyperion az egyik leglátványosabb. Eredete alapján ez is befogott kisbolygó, amelynek felszínén egészen különleges, lyukacsos mintázat, illetve formakincs figyelhető meg.