Adózzanak maguk után a robotok?

Robot egy esseni kiállításon 2012 augusztusában

Mindenki a brit népszavazás végeredményéről beszél, holott nemrég Svájc népe is döntött, éspedig talán egy még fontosabb ügyről: elvetették a garantált alapjövedelem ötletét a robotika és az automatizáció árnyékában. Ez a népszavazás – talán hasonlóan a Brexithez – korántsem egy lefutott meccs: a svájci szavazók 70%-a egy felmérés szerint úgy gondolja, hogy lesz még ebben a kérdésben újabb referendum. Kanadában, Hollandiában és Finnországban is elkezdték tesztelni ezt az ötletet – egyelőre korlátozott mértékben és területen.

A gazdaság radikális újjászervezése – és a saját életünk sem maradhat ki ebből

Miért fontosak ezek a trendek? A második világháborút követően a nyugati civilizációban a munkaerő – ideértve a képzetlenebbet is – túlnyomó többsége a szolgáltatói szektorban kerül(t) alkalmazásra. A cikkemet úgy kezdtem, hogy érintettem a fogyatékosság és az emberi természet kérdéskörét. Miért? Nos azért, mert az emberi „tökéletlenségeket" a jövőben fejleszthetik, kiküszöbölhetik, ami a nyugati munkaerő (eddig relatíve csökkenő) termelékenységét újra új magasságokba repítheti.

A robotok kijavíthatják a tökéletlenségünket (Részlet a Rövidzárlat című filmből, illusztráció) Forrás: Origo

Bármennyire is hihetetlen, de az Oxfordi Egyetem és a Citi idézett elemzése alapján az 1960-as évektől kezdve a munkakörülmények és a munkaeszközök gyors fejlődése (telefon, fax, stb.) ellenére a munkaerő termelékenységének növekedése átlagosan relatíve csökkent éves szinten (a kezdeti 4%-ról 2%-ra), miközben a maroknyi, globális multi cégeknél dolgozók újabb és újabb csúcsokat döntenek a legújabb technológiáknak köszönhetően.

Ahogy a korábbi, origós cikkemben is kitértem rá, az egyik legérdekesebb kérdés, hogy a fogyatékosságokat kezelő, „javító" új, innovatív megoldások nem vezetnek-e újabb aránytalanságokhoz a munkaerő-piacon az egyének vonatkozásában is? Ez ugyanis akár új helyzetet teremthet: ha belegondolunk abba, hogy

ma már egy elmaradott afrikai országban és az USA-ban élő munkás között mekkora termelékenységi szakadék tátong,

akkor nem járunk messze attól, hogy immáron a társadalmakon belül is hasonló különbségek alakulhatnak ki. Pár hete Bécsben az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége meghívására tartottam előadást (How can business contribute to more socially cohesive societies in the EU?) egy, többnyire hölgyekből álló, először meghökkenő közönség előtt arról, hogy a modern implantátumok már most is alakítják a munkaerő-piaci esélyeket. Több kutatás is megerősíti, hogy a munkavállalásnál előnyt jelenthetnek pl. a plasztikai mellimplantátumok, mert a vonzóbb és magasabb, kisportoltabb emberek a gyakorlatban és statisztikailag is alátámasztott módon előnyt élveznek, és az is, hogy egyre nő az ilyen, invazív beavatkozások iránti igény is. És ha már implantátumok, akkor a kognitív és értelmi képességeket fejlesztő új eszközökre szintén lesz kereslet – kérdés, hogy hol lesz a határ? (Az európai anti-diszkriminációs jog még gyerekcipőben jár ezen a téren, bár már vannak jogi garanciák a helyzet kezelésére, de még nincs kialakult esetjoga ennek az aspektusnak.)

Az implantátumok már most átalakítják a munkaerőpiacot Forrás: MotherboardTV / YouTube

Akkor tényleg a garantált alapjövedelem lesz a megoldás? Vagy mégsem?

Végezetül térjünk rá az emberi tökéletlenségre és magára a garantált alapjövedelem kérdéskörére! A téma egyre inkább aktuális, mert már a legnagyobb hetilapok és szaklapok is elkezdtek ezzel behatóbban foglalkozni. Az egyik legfontosabb kérdés a The Economist cikke szerint az, hogyan hidalható át a különbség azok között, akik csak az alapjövedelmet kapják meg és nem akarnak dolgozni, illetve azok közt, akik viszont rengeteget dolgoznak. Mégis mekkora anyagi javadalmazásbeli különbség lenne elfogadható? Mi lenne az értékmérője a „pluszmunkának" és a szorgalomnak? Mi lenne a motiváció jutalmazása? Hogyan fejlődne a technológiai innováció és lenne több, versenyképes tudással rendelkező szakember megfelelő, vonzóbb ellentételezés nélkül? (Megjegyzés: az EU vonatkozásában kérdés az is, hogy

a jelenlegi, nyitott belső határokkal hogyan lehetne a visszaéléseket megszüntetni,

hiszen egy gazdagabb tagállamban jóval magasabb lenne egy ilyen állampolgárság alapján járó alapjövedelem és egy szupranacionálisabb, azaz „feljebb húzott", központosított szociálpolitikával működő EU-ban nem lehetne az állampolgárokat nemzeti hovatartozás alapján megkülönböztetni. Erősen kétlem, hogy a gazdagabb tagállamok ezt megfinanszíroznák.)

Az elmélet támogatói szerint egy garantált alapjövedelem esetén több ember finanszírozhatná meg a felsőoktatási, vagy továbbtanulási költségeit és többen hódolhatnának olyan elfoglaltságoknak, amelyek után nem jár díjazás, bér. Mindezt tehetnék úgy, érvelnek, hogy nem lesznek rákényszerülve arra, hogy elvállaljanak rosszabb minőségű, alacsonyabb bérezésű munkát a legalapvetőbb megélhetési források előteremtése érdekében. Ráadásul, állítják, csökkenteni lehetne a szociálpolitikában a bürokratikus költségeket (jogosultságok felmérése, megállapítása, satöbbi).

A feltétel nélküli alapjövedelemért küzdő svájci fiatalok egy eladásra felkínált trezorban 2013 decemberében Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Ugyanakkor bizonyos szempontból már részben megvalósult dologról beszélünk Magyarországon: a magyar családi pótlék, vagy a fogyatékossági támogatás már ebbe a kategóriába illik: ezek pusztán azért járnak, mert az adott gyermek vagy sérült személy egyáltalán létezik és nem kell érte tenni. (Legfeljebb bizonyos, alapvető állampolgári, szülői kötelezettségek teljesítését követelik meg, mint például a gyermek iskolába járatása.)

A MIT Technology Review korábban említett üzleti kiadása külön foglalkozik ezzel a kérdéssel. David H. Freedman egyenesen úgy fogalmaz, hogy az amerikai álom kiárusítása folyik, amikor a garantált alapjövedelemről van szó. Érdekes az egészben az, hogy a feltétlen alapjövedelem leginkább a technológiai innovációban élenjáró Szilícium-völgybeli milliárdosok egyik kedvenc témájává lépett elő, méghozzá tulajdonképpen egy régi, évszázadokra is visszanyúló elképzelés alapján. Az iparági vezetők szerint – akik bizonyára jóval több információval rendelkeznek, mint a laikusok – az automatizáció oly mértékben felgyorsulhat, hogy végül szükség lesz erre az intézkedésre, mert a kormányzatok képtelenek lesznek kezelni a munkanélküliséget. Ráadásul az USA-ban az 1970-es évek óta

folyamatosan nő a szegények száma is: 25 millióról közel 50 millióra,

ami közel 100%-os növekedés. (Magában a Szilícium-völgyben pedig a leggyorsabban nőnek a társadalmi egyenlőtlenségek, messze magasan az amerikai átlag felett.) Ugyanakkor Freedman azt állítja, hogy a már meglévő szociális kiadások megduplázódásával járhat egy ilyen rendszer bevezetése az adófizetők terhére. A szövetségi munkaügyi statisztikák szerint az amerikai munkanélküliek hajlamosabbak inkább tévézéssel, alvással kitölteni a szabadidejűket, mintsem a saját továbbképzésükre fordítsanak több energiát. Freedman szerint az adókedvezmények jobb hatást tudnak elérni, mint egy alapjövedelemmel kapcsolatos intézkedések.

A szegénység ráadásul folyamatosan növekszik - csak az USA-ban 50 millióra gyarapodott Forrás: Flickr / Steve Evans

Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee a Massachusettsi Műszaki Egyetem (M.I.T.) kutatói a befolyásos amerikai Foreign Affairs magazin szintén idei, nyári számában arról értekeznek, hogy a kreatív feltalálók és az ösztönös, szorgalmas tehetségek száma exponenciálisan nő, ahogy a tudás is egyre hozzáférhetőbbé, a technológia meg egyre olcsóbbá és hatékonyabbá válik. Ráadásul úgy látják, hogy a brit-magyar filozófus, Polányi Mihály paradoxonja (miszerint többet tudunk, mint amennyit el tudunk magyarázni) is egyre inkább érvénytelenné válik a gépek öntanulási képességének köszönhetően. A szerzők utalnak az USA tanácsadó testületének (U.S. Council of Economic Advisers) legújabb elemezésére, amely alapján

a 20 dollárnál alacsonyabb órabérezésű munkakörök 83%-a automatizálható lesz a jövőben,

ugyanakkor egy garantált alapjövedelem bevezetése még az USA-ban is a szövetségi adók 75%-át emésztené fel a 2014-es szegénységi küszöbre vonatkozó adatok alapján. (Összevetésképpen: 2014-ben a szociális, egészségügyi, munkaügyi és oktatási feladatokra együttesen körülbelül 180, míg a védelmi és belbiztonsági kiadásokra ennek több, mint háromszorosát, nagyjából 630 milliárd dollárt meghaladó szövetségi forrást biztosítottak.) Sőt, az 1960-as években Denverben és Seattle-ben párhuzamosan és nagyjából egyszerre bevezettek egy alapjövedelemre, illetve egy adókedvezményre, támogatott foglalkoztatásra vonatkozó intézkedést és az derült ki, hogy igazából az utóbbi megoldás lett sikeresebb: a támogatott foglalkoztatás és adókedvezmény vezetett magasabb munkavállalási kedvhez.

A legfontosabb dolog azonban az – mielőtt bárki is ellenezné vagy támogatná a garantált alapjövedelem bevezetését –, hogy megértsük és megtanuljuk az emberek meglévő és tökéletlen képességeit, és az olyan emberi értékeket is, mint szeretet, remény, ragaszkodás, önfeláldozás vagy akár az irigység és önzés, amelyek a legmélyebben és mondhatni a „legirracionálisabban" gyökereznek bennünk, emberekben. Talán ideje nagyobb figyelmet fordítani magukra az emberekre is, amikor közgazdaságtani modellekről értekezünk. Kiváló és érdekes munkának találom a M.I.T. népszerű tanárának, Dan Arielynek sokoldalú és látványos példákkal bemutatott a eszmefuttatását a kiszámítható irracionalitás témájában (Kiszámíthatóan irracionális - A racionálisnak vélt döntéseinket alakító rejtett erőkről).

A mesterséges intelligencia kiszoríthatja az emberi munkaerőt a piacról Forrás: AFP/Patrik Stollarz

Amikor a munkanélküliségről beszélünk, akkor azt is vizsgálni kell, hogy mi történik a „dologtalan" emberekkel és különösen az ő egészségi állapotukkal, amikor inaktívak. Az Eurostat 2013-as adatai szerint szinte minden második (45%) munkanélküli soha nem volt aktív a sportolás tekintetében, annak ellenére, hogy

leginkább a saját érdekükben állna egészségesebbnek, fittebbnek maradni,

hogy így később könnyebben jussanak munkához. A témához kapcsolódóan egy másik nemzetközi, sportolással foglalkozó szervezet (International Sport and Culture Association) jelentése azt derítette ki, hogy az inaktivitás egyenesen nagyobb egészségügyi kockázattá vált az EU-ban, mint maga a dohányzás. A mozgásszegény életvitel gyakorlatilag évente félmillió európai életét követeli és ennek költségei már meghaladják a 80 milliárd eurót is.

Tömeges ingyenélés – és egy tragikus végkifejlet

Végezetül érdemes megnézni Nauru példáját. Nauru egy kis sziget a Csendes-óceán térségében és egykoron úgy érezte, hogy megfogta az isten lábát. A mindössze 21 négyzetkilométernyi területű szigetecske a vándormadaraknak köszönhetően hihetetlen mértékben és rekordgyorsasággal meggazdagodott. Az évszázadok alatt lerakodó madárguanóban ugyanis nagy mennyiségű foszfát bányászata vált lehetségessé az 1960-as évektől, ami gyümölcsöző exportcikké vált. Az 1970-es és 80-as évekre a világ egyik leggazdagabb népévé vált a lakosság: adózni nem kellett és bármit meg tudtak vásárolni maguknak, annyira dőlt a pénz. Mondhatni a madarak, mint gépek dolgoztak helyettük is.

A nauruiak pedig jó dolgukban nem tudtak mit csinálni és feladták és elfelejtették őseik munkáját (halászat). Tíz év alatt az emberek kilencven százaléka elhízott, mára már negyven százalékos a diabéteszesek aránya, amely betegség korábban teljesen ismeretlen volt. A készletek kimerülésével a foszfátra épült üzlet megszűnése után

ma az emberek 90%-a munkanélküli, akinek van munkája, azt is nagyrészt a kormány alkalmazza.

Sőt, mára már el is adták tengereik lehalászásának jogát is a kínzó pénzszűke miatt. Hatalmas lett a szegénység és hiányosak lettek az alapvető közszolgáltatások is. Ma az ország a függetlenségét de facto elveszítve Ausztrália segélyeire szorul és ideiglenesen menekülteket szállásolnak el Ausztráliából, ami által az ország gyakorlatilag egy nagy menekülttábor lett. (Idén májusban már a második menekült gyújtotta fel magát a rossz körülményekre hivatkozva.)

Tudományos vizsgálatok nélkül ne lehessen elhamarkodott, felelőtlen politikai tőkét kovácsolni!

Összefoglalásképpen: személy szerint évek óta publikálom, hogy nem az a kérdés, hogy munkakörök (és így: munkahelyek) alakulnak át, vagy egyenesen szűnnek meg, hanem az, hogy a technológiai fejlődéssel is lépést tud-e majd tartani az emberiség mind (túl)népesedés, mind pedig a hozzáférhető, megfelelő oktatás területén. (Ha a garantált alapjövedelem és az ingyenes és jó minőségű, korai fejlesztést is magába foglaló, életen át tartó tanulás lehetősége között kell választani, akkor én az utóbbit preferálnám, hiszen a magasabb alapjövedelem önmagában csak megdrágítja a szolgáltatásokat és nem biztos, hogy nem másra költik el.)

Megint más lesz a helyzet akkor – amint erre Zara Orsolya, az Európai Jog legfrissebb számának vezércikkében (Robo sapiens, avagy személy lesz-e a robot?) rámutatatott (angol nyelvű összefoglalóját lásd itt) –, ha

olyan adórendszer jön létre, ahol a robotok maguk után fognak adózni.

Ez felveti azt is, hogy a robotika térségenkénti, országonkénti eltérő fejlődésének köszönhetően lehetséges-e egyáltalán egy egységes és igazságos európai adórendszer működtetése a jövőben?

Mindezek fényében a közfelfogás és az eddigi tudományos diskurzusok alapján egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a garantált alapjövedelem szükségessége időszerű lenne jelenleg. Bizonyos dolgokat túlbecsülünk, másokat pedig alul – s ezt talán sikerült is érzékeltetnem ebben az írásban.

Nem szabad félni a technológiai fejlődéstől, csak óvatosan kell vele bánni Forrás: AFP/Carsten Koall

Ez a demokratikus berendezkedésű országokban (ahol választások útján nyerik el a kormányzatok a hatalmat) sokkal nagyobb kihívás lesz, mint elsőre gondoljuk, hiszen nem másról beszélünk, mint a klasszikus értelemben vett és politikailag aktívabb középosztályról, akinek eddig stabilabb és kiszámíthatóbb volt az élete. Amint felgyorsul az automatizáció és (nemcsak) az alacsonyabb képzettségű emberek számára lesz kevesebb munkalehetőség, akkor

várhatóan megjelennek a modern luddita (géprombolási) mozgalmak és törekvések.

Nyugat-Európában (ahol a népesség gyorsabban nő, részben a bevándorló hátterű közösségekben) ez a mozgalom akár vallási háttérrel is rendelkezhet a jövőben, tekintve, hogy az etnikai zárványokban élő fiatalok körében sokkal magasabb a munkanélküliség.

A technológiai fejlődéstől ugyanakkor nem szabad félni (ui. ez a garanciája a saját, „irracionális" fajunk túlélési képességének), hanem meg kell érteni és fel kell készülni rá, megtalálva a kellő, fenntartható egyensúlyt az exponenciálisan gyorsuló tudományos-ipari haladás és az annál jóval lassabban változó társadalmi alkalmazkodási képesség és az emberi természet között. Ez pedig az emberi motiváció és küzdőszellem kikapcsolásával egészen biztosan nem érhető el. Ahogy Madách fogalmazott:

„Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!"

A cikk szerzője dr. Lovászy László ENSZ-szakértő, foglalkoztatáspolitikai kutató, óraadó egyetemi oktató