Így jelezhet a láb, ha gond van az egészségünkkel!

idiopátiás trombocitopéniás purpura
A trombocitatermelődés zavara bevérzéseket okoz. A trombocitaeredetű zavarok közül, amikor a vérlemezkék felhasználása meghaladja a termelődésüket idiopathiás (immun) trombocitopénia (ITP) betegség állhat fenn,
Vágólapra másolva!
Lábdagadás, fájdalom, elszíneződés – tünetek, amelyek körültekintő kivizsgálást vagy akár azonnali kezelést igényelnek. Prof. Blaskó György, a Trombózis- és Hematológiai Központ véralvadási specialistája olyan gyakori panaszokra hívja fel a figyelmet, amelyek esetén fontos szakemberhez fordulni, hogy a komolyabb szövődményeket megelőzzük.
Vágólapra másolva!

Járáskor fáj a lába?

Az érszűkület jellegzetes tünete, kirakatbetegségnek is nevezik. Az érintettek körében ugyanis terhelésre, járásra fokozódik a lábfájdalom, ami miatt már kisebb távok megtétele után is megállásra, pihenőre kényszerülnek. Innen ered az elnevezés, úgy tesznek, mintha minden üzlet előtt megállnának és nézelődnének.

A helyzet azonban komoly, az érszűkület ugyanis fokozott trombózis kockázattal jár,

ha ilyen tünetet tapasztal, forduljon orvoshoz!

Apró, vörös pöttyök a lábszáron?

Az ITP (idiopátiás trombocitopéniás purpura) immunológiai okokból fellépő vérlemezkehiány. Az immunrendszer hibás működése miatt csökken a vérlemezkék száma.

A betegség tünetei a vérzékenységgel függenek össze: a bőrön pontszerű bevérzések, kékes-lilás foltok jelennek meg

anélkül, hogy beütöttük volna valahova az adott testrészt. Emellett orrvérzés és ínyvérzés is jelentkezhet. Kezelés nélkül vérszegénység és életveszélyes belső vérzések is kialakulhatnak, ezért fontos a mielőbbi orvosi kezelés!

A trombocitatermelődés zavara bevérzéseket okoz. A trombocitaeredetű zavarok közül, amikor a vérlemezkék felhasználása meghaladja a termelődésüket idiopathiás (immun) trombocitopénia (ITP) betegség állhat fenn, Forrás: https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/belgyogyaszat/cikkek/zuzodasi_nyomok_a_boron_betegseg_jele/20170328152630

Bőrpír, meleg tapintás?

A vénákban felületes és mélyvénás trombózis is kialakulhat. Előbbi esetében a bőr alatti vénákban alakul ki trombózis, tünetei a jelentős bőrpír és fájdalom, az érintett terület melegsége. Elsősorban az alsó végtagokon alakul ki. Felületes trombózis esetén a végtagot fontos mozgatni, gyulladáscsökkentő tartalmú gélekkel kezelni és kompressziós kezelést alkalmazni. Mivel a tünetei könnyen összetéveszthetők a más kezelést igénylő mélyvénás trombózis jeleivel, - illetve a gyulladás ráterjedhet a mélyen fekvő vénákra is - ezért ha a felsorolt panaszokat észleljük, inkább forduljunk orvoshoz!

Trombózis a vér alvadási zavara következtében alakulhat ki. Ilyen esetben az erekben, leggyakrabban a vénákban vérrög (trombus) képződik, ami részben vagy egészében elzárhatja a vér útját. A véralvadás betegségei két nagy területre bonthatóak:fokozott véralvadás, melynek eredménye a trombózis, embólia kialakulása és a csökkent véralvadás, melynek eredménye a vérzékenység. Forrás: https://www.tromboziskozpont.hu/hirek/miert-alakulhat-ki-stroke-es-trombozis-koronavirus-fertozes-miatt

Kékes-lilás elszíneződés, lábdagadás, ödéma

A fájdalom mellett ezek jelezhetik, ha mélyvénás trombózisunk van. Mélyvénás trombózis során a vérrög elzárja a véráramlás útját, ami pangást, ödémát okoz. Emiatt az érintett végtag jól láthatóan duzzadt a másikhoz képest és ún. livid elszíneződés jelenik meg rajta, mely kékes-lilás-vörös színezetű és nyomásra elhalványul. Ilyen tünetek esetén a végtagot nem szabad mozgatni, mert a vérrög leszakadhat és

a vénákban tovább vándorolva életveszélyes állapotot, tüdőembóliát is okozhat.

Mélyvénás trombózis tünetei esetén sürgősségi orvosi ellátás indokolt, majd ezt követően fontos a kivizsgálás, a kiváltó okot megkeresni és kezelni, hogy a kiújulást megelőzzük.

(Forrás: Trombózis- és Hematológiai Központ
www.tromboziskozpont.hu)