A két vállalat véleménye szerint a jelenlegi kétadagos védőoltás védelmet nyújt a B.1.351 néven ismert dél-afrikai változat, valamint a Nagy-Britanniában és máshol azonosított mutációk ellen is, de a kutatás lehetővé teszi, hogy felkészüljenek, ha további védelemre lesz szükség.
A jelenlegi vírus mutációs rátája a vártnál magasabb"
- közölte egy interjúban Mikael Dolsten, a Pfizer tudományos vezetője. "Észszerű lehetőség, hogy maradunk a régi összetevőknél. Ami a potenciális vakcinákat illeti, lehetséges, hogy csak néhány évente, nem pedig évente lesz szükség a vírustörzs változásához való alkalmazkodásra" - mondta Dolsten.
A háromdózisú vakcina tanulmányozását célzó kísérlet első szakaszában 114 embernek, aki már megkapta fél-egy évvel korábban az oltást az eredeti biztonságossági teszt első szakaszában, egy harmadik, 30 mikrogrammos adagot adnak be.
A gyógyszerfelügyeleti hatóság jóváhagyása után az átalakított vakcinát is tesztelik, olyan embereken, akiket korábban már beoltottak, illetve olyanokon, akik még nem kaptak az oltásból - mondta Dolsten. A kísérlet során nem tanulmányozzák olyan széles körben a vakcina hatásosságát, mint a tavalyi harmadik szakaszban. Ehelyett az antitestválaszt mérik,
és azt tanulmányozzák, hogy a beoltottak vére képes-e semlegesíteni az új koronavírus-variánsokat,
illetve azt, hogy biztonságos-e a harmadik adag beadása.
Az Egyesült Államokban januárban fedezték fel a Dél-afrikai Köztársaságban azonosított mutációt, amely azóta 14 államban jelent meg az amerikai kormányzat adatai szerint. Több tanulmány szerint ez a mutáció jobban ellenáll a védőoltásnak, mint a többi változat. Dolsten szerint az RNS-hírvivő alapú vakcinák - mint a Pfizer/BioNTech - erős immunválaszt váltanak ki. Az immunválasz azonban idővel csökkenhet.
A tudományos vezető szerint a harmadik adag vakcina hasonló vagy jobb immunválaszt vált ki, mint a második adag, és logikus lépés lehet a különböző mutánsok kivédéséhez.
Úgy gondoljuk, hogy a vakcinánk erőteljesen aktív minden változat ellen"
- mondta Dolsten, hozzátéve, hogy a két cég "a tudomány által szolgáltatott adatok segítségével minden eshetőségre fel akar készülni".
Dolsten közölte, hogy az új tesztet túlnyomórészt az Egyesült Államokban végzik majd. A Moderna amerikai biotechnológiai cég szerdán közölte, hogy az amerikai kormányzatnak dolgozó tudósokkal közösen kísérleti vakcinát dolgoznak ki a koronavírus Dél-Afrikában azonosított mutálódott változata ellen.
(Forrás: MTI/Reuters/AP)