Ma milyen madárhangokat rögzítene Bartók Béla?

Bartók Béla
Bartók Béla nemcsak népdalokat gyűjtött és jegyzett le, hanem madárdalokat is, amiket később bele is komponált az utolsó, 3. zongoraversenyébe.
Vágólapra másolva!
A természet a világ legnagyobb koncertterme - ezt Bartók Béla is jól tudta, aki madárdalokat használt 3. zongoraversenyének komponálásánál. A WWF Magyarország legújabb kisfilmje ezekkel a dallamokkal hívja fel a figyelmet az erdők megóvásának fontosságára. 2021. március 25-én volt a zeneszerző születésének 140. évfordulója.
Vágólapra másolva!

Vajon ma milyen hangokat tudna megfigyelni Bartók Béla az erdőkben járva? A híres zeneszerző 3. zongoraversenyéhez madárhangokat jegyzett le, melyeket fel is használt a kompozícióban. Most, a járványhelyzet közepette a természet az egyetlen elérhető koncertterem, amely mindenki előtt nyitva áll.

Az erdők azonban az emberi tevékenység következtében világszerte és Magyarországon is számos veszélynek vannak kitéve. Európa, és azon belül Magyarország gazdasági erdei különösen sérülékenyek.


Elsősorban azért, mert az elmúlt évszázadokban drasztikusan megváltoztattuk a fajösszetételüket és szerkezetüket. Eközben ma is döntően a tarvágással, végvágásokkal jellemezhető hagyományos erdőgazdálkodás zajlik bennük, ami egyértelműen súlyosbítja a klímaváltozás hatásait. Megfelelő méretű háborítatlan, ezért jobb ellenálló képességű erdők kialakítására lenne szükség, legalább a nemzeti parkjainkban, ahol az élővilág fennmaradását semmilyen mértékben nem veszélyezteti a fakitermelés.

Bartók Béla nemcsak népdalokat gyűjtött és jegyzett le, hanem madárdalokat is, amiket később bele is komponált az utolsó, 3. zongoraversenyébe. Forrás: https://zeneakademia.hu/lexikon_nagy_elodok/bartok-bela-1861

"Bár az erdők az ember által átalakított táj legtermészetesebb elemei közé tartoznak, nagy figyelmet kell fordítani megóvásukra. Bartók dallamai is bizonyítékai annak, hogy mindenki kicsit mást kaphat az erdőktől, más képviselhet értéket számára. Fontos, hogy erdőink sokszínűségének megőrzésével és növelésével ezt az értéket növeljük és lehetőségként adjuk át a jövő generációknak" - mondta Bódis Pál, a WWF Magyarország Erdő programjának szakértője.

A WWF Magyarország kisfilmje a zeneszerző által használt madárdallamokkal hívja fel a figyelmet arra, hogy a természetes erdők milyen fontos szerepet töltenek be az életünkben, és döntéshozói, vállalati, illetve egyéni szinten is kötelességünk vigyázni rájuk.

A videó a Laboratory Group kreatív ügynökséggel és Bánki Berta fuvolaművésszel együttműködésben készült.

Énekes rigó (Turdus philomelos). Forrás: https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-turphi

"Kulturális és természeti értékeink megőrzése egyaránt alapvető feladatunk. Identitásképző hatásuk megkérdőjelezhetetlen: mindkettő túlélésünk záloga.

A WWF Magyarország Erdő programjának célja, hogy erdeink minél nagyobb része háborítatlan maradjon.

A Laboratory Group csapatával készített filmünkkel ezek fontosságára hívjuk fel a figyelmet. Amellett, hogy március 25-én volt Bartók Béla születésének 140. évfordulója, szomorú, de fontos apropó az is, hogy az erdő jelenleg nem csak a legnagyobb, de az egyetlen látogatható koncertterem, itthon és világszerte egyaránt. Mindannyiunk feladata, hogy csakúgy, mint kulturális örökségünket, ezt is megőrizzük a jövő generációi számára" - mondta Klacsán Csaba, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Sarat gyűjtő füsti fecske (Hirundo rustica). Forrás: http://www.gyurgyalagfigyelo.mme.hu/content/sargyujto-hely

A WWF Magyarország 30 éve a hazai természeti értékek védelméért dolgozik. Fő területei a folyók és vizesélőhelyek védelme, az erdők megóvása, az éghajlatváltozás és klímaalkalmazkodás, valamint az őshonos hazai nagyragadozók védelme.

(Forrás: WWF Magyarország)