Jóvátételt követel apja kivégzéséért az auschwitzi haláltábor hősének fia

Auschwitz
Magyar zsidók transzportja Auschwitzban. A nácik nagyjából másfél millió embert gyilkoltak meg a hírhedt tábor területén
Vágólapra másolva!
Witold Pilecki bravúros szökése tette lehetővé az auschwitzi haláltábor borzalmainak nyilvánosság elé tárását.
Vágólapra másolva!

Nem hittek a nyugati szövetségesek az auschwitzi fogolynak

Az ügyet csütörtökön kezdték tárgyalni egy varsói bíróság előtt. A következő meghallgatás januárban esedékes. Witold fia, a kilencvenéves Andrzej Pilecki szerint a lengyel állam jóvátétellel tartozik neki a kommunista uralom sérelmeit enyhíteni hivatott törvény alapján.

Magyar zsidók transzportja Auschwitzban. A nácik nagyjából másfél millió embert gyilkoltak meg a hírhedt tábor területén Forrás: Wikimedia Commons

Witold Pilecki, a lengyel ellenállás tagja 1940 szeptemberében saját elhatározásából záratta be magát az auschwitzi náci haláltáborba, hogy megszervezze az ottani ellenállást, és bizonyítékokat gyűjtsön a nácik által elkövetett rémtettekről.

Az auschwitzi koncentrációs tábor főbejárata. Forrás: Wikimedia Commons

1943-ban, bravúros szökése után beszámolt az atrocitásokról,

azonban a nyugati szövetségesek nem hittek neki.

Ez volt az első közvetlen jelentés az Auschwitzban elkövetett borzalmakról, amely a szövetségesek kezébe került.

A náciktól megmenekült, a kommunisták kivégezték

A második világháborút követően a Moszkva által kinevezett lengyel hatóságok letartóztatták, megkínozták és kivégezték Witold Pileckit, arra hivatkozva, hogy az emigráns lengyel kormánynak kémkedett. Maradványait egyelőre nem találták meg.

Witold Pilecki, az auschwitzi hős Forrás: Wikimedia Commons/T.Bór Komorowski "Armia podziemna" Warsaw 1990

A demokratikus lengyel kormány 1990-ben egyszer már fizetett kompenzációt Pilecki özvegyének és két gyermekének a férfi halála miatti bevételkiesésért.

(Forrás: MTI/AP)