10:53-kor megszólalt az átesésre figyelmeztető rendszer. A kormányrázó berendezés működésbe lépett, a hangjelzés is folyamatos volt. A személyzet tudta, hogy az átesés pillanatok belül bekövetkezik.
– Előttünk hegy! – kiáltotta a kapitány.
– Engedd lejjebb az orrát! – mondta az elsőtiszt.
A harmadik pilóta is beavatkozott. – Túl alacsonyan vagyunk!
– Lejjebb az orrát! – kiáltotta újra az elsőtiszt, és ekkor megpillantotta a hajtómű teljesítményét jelző műszert. – Várj, adj gázt! Adj gázt!
Ebből a helyzetből még kikeveredhetett volna a repülőgép, ha azonnal növelik a teljesítményt.
Liao Csien-cun azonban itt elkövette az utolsó előtti hibáját: előretolta a leállt kettes hajtómű gázkarját, a működő egyesét pedig ütközésig húzta vissza.
És ha ez nem lett volna elég, meghozta az utolsó érthetetlen, és immár visszafordíthatatlan döntést. Ezt mondta:
A légcsavart vitorlaállásba!
És így tett, pedig ez nem a gépet vezető pilóta feladata, hanem a társáé lett volna, a megfelelő ellenőrzőlista és egymás ellenőrzése közepette. A gép ekkor enyhe balfordulóban volt, a pilótafülkében folyamatosan szólt a hangjelzés, a kormányrázó berendezés pedig már nem csak remegéssel adta tudtára a pilótáknak az átesési helyzetet, hanem előre is nyomta a kormányokat, hogy az ATR sebességet tudjon gyűjteni.
Az elsőtiszt ekkor vészjelzést adott az irányításnak.
Torony, itt TransAsia 235, mayday, mayday, mayday! Elvesztettük a hajtóműveinket.
A fedélzeten egyre nagyobb volt a káosz. A baleseti vizsgálat szerint a harmadik pilóta és az elsőtiszt között ez a párbeszéd zajlott le:
– Hogy alakult ki ez az egész?
– Mindkét hajtómű leállt.
A gépet vezető kapitány utasította az elsőtisztet, hogy indítsa újra a hajtóművet. A hangfelvétel szerint hétszer mondta ezt a mondatot:
Indítsd újra!
A gép ekkor már elhagyta a 300 méteres magasságot is.
Az elsőtiszt hiába kezdte meg az újraindítást, ehhez már túl kevés volt az idő.
A gép egy lakónegyed mellett egyre gyorsabban közelített a földhöz, és egy hídhoz.
0:54:27-kor Liao Csien-cun elmondta élete utolsó mondatát, és ezzel össze is foglalta ennek a tragikus pár percnek a történetét:
A francba, a működő hajtóművet állítottam le!
Ahogy ez elhangzott,
a gép átesett, azaz annyira lecsökken a szárnyain a felhajtóerő, hogy balra billent, és elindult a föld felé.
Közben balra fordult, a Kilung-folyó felé, amely fölött egy autópálya hídja húzódott. A hídon a délelőttnek megfelelően gyér volt a forgalom. Ha a csúcsforgalom idején történik a katasztrófa, sokkal több lett volna az áldozat.
A zuhanást több autó fedélzeti kamerája is felvette.
A zuhanó repülőgép balra dőlve elszáguldott a híd felett, és a bal szárnyvégével kettévágott egy taxit, majd kiszakította a híd betonkorlátját. A halálra ítélt ATR ezután a hátára fordult és belecsapódott a viszonylag sekély vízbe.
Egy másik autóból így nézett ki a tragédia.
Az ütközéstől több darabra tört a gép törzse, és 39 ember azonnal meghalt a fedélzeten. A halottak között volt mindhárom pilóta is. Egy túlélő egy lyukon át kimászott, és a roncsba kapaszkodott. A többi túlélő a gépbe szorult, és az utastér végében, amit nem öntött el a víz, várta a mentőket.
A vizsgálat azonnal megkezdődött. Mivel a fekete dobozokat megtalálták és a hangrögzítő sem sérült meg, a szakértők hamar rájöttek, hogy az eredeti problémát, az ATPCS-rendszer hibáját egy eltört csatlakozó okozta. A jobb oldali hajtómű nem hibásodott meg, „csak" a csatlakozó küldött téves jeleket a számítógépnek, amely ezért leállította a hajtóművet és vitorlaállásba fordította a légcsavarlapátokat.
A vizsgálók ezután feltették a kérdést: a személyzet miért nem szakította meg a felszállást az előírások szerint? Ekkor derült ki, hogy a légitársaság nem dolgozott ki eljárásokat a pilótáknak erre az esetre, holott a gyártó ezt kötelezővé tette. A vizsgálat azért is hibáztatta a vállalatot, mert senkinek nem tűnt fel, hogy Liao Csien-cun képességeinek hiánya veszélyeztetheti az utasokat és a személyzetet is.
2014 nyarán a TransAsia egy másik járata a kapitány extrém fáradtsága és az elsőtiszt tapasztalatlansága miatt lezuhant, és abban a balesetben 48 ember halt meg. A légitársaság hibáinak feltárása akkor kezdődött, de a vizsgálat idejére a cég gépei tovább repülhettek.
A második katasztrófa után minden TransAsia-pilótának újra kellett vizsgáznia a felszállás közbeni hajtómű meghibásodás témaköréből.
A pótvizsgán tízen megbuktak, és egy kapitányt visszaminősítettek elsőtisztnek.
A tajvani munkaügyi minisztérium közben megbüntette a vállalatot, mert törvényellenes munkaidőt kényszerített a pilótákra, és nem tartotta be az előírt pihenőidőket. A légitársaság 2016 novemberében megszűnt.
1989-ben a British Midland légtársaság vadonatúj Boeing 737-400 típusú utasszállítóján eltörött az egyes, a baloldali hajtómű egy lapátja.
A pilóták azt hitték, hogy a jobboldali hajtómű romlott el, ezért leállították azt, és teljes gázt adtak a szétrobbanás előtt álló baloldalinak.
A helyzetet nehezítette, hogy bár a légi utaskísérők látták, melyik hajtóművel van baj, nem szóltak a pilótáknak, mert azt hitték, hogy a kapitány és az első tiszt tudja, melyik romlott el. A baloldali hajtómű aztán nemsokára kigyulladt, a gép pedig egy autópályára zuhant az angliai Kegworth mellett. A fedélzeten levő 126 ember közül 47-en meghaltak, 74-en pedig súlyosan megsérültek.
1995-ben az Azerbaijan Airlines egy régi Tupoljev Tu-134 típusú gépe Nakcsivanból szállt fel, hogy Bakuba repüljön. Alig 60 méter magasságon meghibásodott az egyes, a baloldali hajtómű. A gépet az elsőtiszt vezette, aki kézben is tartotta a Tupoljevet az aszimmetrikus tolóerő ellenére.
Ekkor azonban a fedélzeti mérnök tévedésből azt mondta a pilótáknak, hogy a kettes, a jobboldali hajtómű romlott el, mire a kapitány utasította a kettes leállítására.
A mérnök vissza is húzta annak a gázkarját, de pár másodperc múlva észrevette, hogy hibázott, a működő, hibátlan hajtóművet állította le. 197 méter magasságban a fedélzeti mérnök jelezte, hogy mindkét hajtómű leállt. A kapitány, aki időközben átvette a kormányt, megpróbálta letenni a gépet, de ki kellett kerülnie egy lakóházat, így a Tupoljev nagy erővel a talajnak csapódott. A 88 utas közül csak 30-an maradtak életben.