Nyolcezer éve változtatjuk az éghajlatot

Vágólapra másolva!
A Föld éghajlatának megváltozása az ember tevékenysége nyomán már évezredekkel az ipari forradalom előtt elkezdődött - vélekednek kaliforniai kutatók az Antarktisz jegébe fagyott légzárványok elemzése alapján.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIAz atmoszférában felhalmozódott szén-dioxid szintje körülbelül 8000 évvel ezelőtt kezdett emelkedni annak nyomán, hogy az ember hozzálátott az erdők kiirtásához és a növénytermesztéshez. A metángáz szintje körülbelül 5000 éve, a rizstermelés és az állattenyésztés kezdete óta mutat folyamatos emelkedést - fejtette ki elméletét Bill Ruddiman, az egyesült államokbeli Virginia Egyetem nyugalmazott professzora az amerikai geofizikusok éves közgyűlésén.

A globális felmelegedés fő okozójaként emlegetett két gáz koncentrációjának növekedése lassú, de folyamatos volt, és ellensúlyozta a jelentősebb éghajlati lehűléseket. A gázkoncentráció növekedés megszakította a klimatikus felmelegedésnek és a lehűlésnek a tudósok által mintegy 400 ezer évre visszamenőleg követett szabályos váltakozását.

A szén-dioxid- és metángáz-szint átmeneti növekedése a légkörben korábbi időszakokban is megállapítható volt, ezt azonban eddig kizárólag természetes okokra vezették vissza. Ezen gázok mennyisége ugyanis igen csekély mértékben, de ingadozhat a Föld pályájának kismértékű megváltozása, illetve a napsugárzás mértékének csökkenése nyomán.

A kutatók körében általános nézet, hogy az emberi tevékenység csak az ipari forradalommal kezdte megváltoztatni az éghajlatot. Ruddiman szerint azonban a mezőgazdasági tevékenység megjelenése és a légköri gázkoncentráció emelkedése közötti összefüggés nem véletlen.

Ruddiman professzor elmélete új irányokat nyithat a globális felmelegedéssel kapcsolatos kutatásokban - vélekedett az elmélet kapcsán Bette Otto-Bleisner, az amerikai Atmoszférikus Kutatások központjának munkatársa.