Újdonságok, programok a svájci télben

Vágólapra másolva!
Siklóernyőzés, tradicionális falusi hangulat, luxus és jurta sátrak, 3000-es csúcsok és világ legészakibb teaültetvénye. Irány Svájc!
Vágólapra másolva!

Saas-Fee: a világ legmagasabban fekvő földalattija

Összesen 13 darab négyezres hegycsúcs óvja Saas-Fee falvát és szomszédos településeket. Saas-Grundra, Saas-Almagellra és Saas-Balenre akárcsak egy kagylóhéj, úgy vigyáz értékes kincseire. Innen ered a völgy beszédes elnevezése is: "az Alpok gyöngyszeme". Saas-Fee tulajdonképpen autómentes település, ezért kizárólag tömegközlekedési eszközökkel közelíthető meg. A szomszédos településeknek, Saas-Grundnak és Saas-Almagelnek sikerült megőriznie eredeti falusi karakterét wallisi faházaikkal és istállóikkal. Saas-Fee-ből indul egyébként a világ legmagasabban fekvő földalattija. Az Alpin Express függővasút és az új panorámás Felskinn felvonó, egészen a Felskinn-gleccserig közlekedik 3000 méteres magasságig. Innen az Alpin metró, a világ legmagasabban fekvő, földalatti kötélpályás felvonója szállítja az utasokat a Mittelallalinhoz. 3500 méter magasan, a világ legmagasabban fekvő forgó éttermébe is ellátogathatunk, ahol az Alpok óriás bércei szinte kézzel fogható közelségbe kerülnek. Jó látási viszonyok esetén még az olasz nagyváros, Milánó fényei is láthatóak.

A Saas-Fee környéki sípályák jelentős részét-, amelyek nem a gleccseren találhatóak- 95 hóágyú látja el megfelelő mennyiségű hóval. Ennek köszönhetően Saas-Fee-ben a pályák szezon végéig, vagyis egészen május elejéig használhatók. A téli sportok szerelmeseinek Saas-Fee-ben még nyáron is 20 km sípálya áll rendelkezésre a gleccseren. A legforróbb nyári napokon a térség a snowboardosok kedvelt gyülekezőhelye is, akik az Allalin hóparkban tombolják ki magukat.

Környékbeli szállások

A Saas-Fee Tourismus egy igazán vonzó téli ajánlatcsomagot állított össze az idei szezonra. Az alapajánlatban hotelekben és üdülőházakban egyaránt találhatunk megfelelő szállást, amelyekhez természetesen síbérlet is jár. A korábban már említett wallisi kultúrát olyan programok segítenek megismerni, mint a "borok nyomában", az "időutazás a gleccserfaluban" vagy a "túrázás fáklyák fényénél".

Az ajánlatcsomag az egész télen, kedvezményes áron foglalható (két napos tartózkodástól) egészen 2008. április 25-ig. Hét éjszaka egy szállodában félpanzióval vagy reggelivel, kétágyas szobában történő elhelyezéssel szállodában 705 svájci franktól (kb. 105 750 forinttól) Illetve hét éjszaka üdülőházban (ellátás nélkül) hatnapos síbérlet a Saas-Fee síterületre egy plusz-programmal 474 svájci franktól (kb. 71 100 forinttól)

Két éjszakára félpanzióval, kétnapos síbérletel, standard szállodában 47 100 forinttól találhatunk szállásokat. Négy éjszakáért, négynapos síbérlettel, üdülőházban pedig 54 300 forinttól kezdődnek a lehetőségek személyenként.

Síeljen világbajnoki sípályákon

Mégpedig a St. Moritz TOPHIT ajánlatok segítségével, amelyek egész januárban érvényesek.

A 2003-as FIS sí világbajnokság alkalmából végrehajtott befektetéseknek köszönhetően St.

Moritz síterületén első osztályú szolgáltatások várják az üdülővendégeket.

Árak, szállások

A felvonók, a hóágyúrendszerek és a vendéglátóegységek egyaránt kifogástalan állapotban vannak. Most a vendégek mindezt a kedvezményes, úgynevezett TOPHIT ajánlatok keretén belül próbálhatják ki.

Így például 3 éjszaka reggelivel egy háromcsillagos szállodában háromnapos síbérlettel és a közlekedési eszközök ingyenes használatával, valamint 15 százalék kedvezménnyel a svájci téli sportiskolák valamennyi termékére már 433 svájci franktól (64950 forinttól) foglalható. A TOPHIT ajánlatok 2007. december 22-ig, 2008. január 6-tól 26-ig, 2008. március 2-től 16-ig és március 24-től a szezon végéig, vagyis május 4-ig érvényesek. Az ajánlat 2, 3, 5 vagy 7 éjszakára foglalható reggelivel és síbérlettel, a szállások választéka pedig a csoportos szálláshelyektől az ötcsillagos szállodákig terjed.

A legjobb síterületek felvonóinak nyitvatartási ideje a 2007/2008-as téli szezonban

Corviglia, St. Moritz Celerina 2007. december 1.-2008. április 13.

Corvatsch, Silvaplana 2007. november 24.-2008. május 4.

Diavolezza/Bernina, Pontresina 2007. december 22.-2008. május 31.

Szabó Kata