Az elmúlt napokban megtört a kőolajár emelkedésének két éve tartó lendülete, csökkent a nyersolaj és az üzemanyagok világpiaci ára. Az északi-tengeri Brent olaj ára, amely az utóbbi négy hónapban már hordónként 32-35 dollár körül mozgott, a hét elején a hordónkénti 30 dollár alá csökkent.
Az alapanyagár visszaesése miatt néhány százalékkal mérséklődtek a késztermékek - gázolaj és benzin - nemzetközi piaci árai is. A hazai termékárak csökkenése felé mutat az is, hogy az utóbbi időszakban javult a forint dollárhoz viszonyított árfolyama. A dollár értéke a november végi 305 forintról 300 forint alá csökkent.
A tendenciák alapján beigazolódni látszanak a Mol Rt. nemzetközi árakkal kapcsolatos várakozásai. Ismeretes: a társaság árzuhanásra számítva a múlt hónap elején három forinttal csökkentette a benzin árát. A gázolaj viszont a benzinár csökkentésével egy időben hat forinttal drágult. A Mol Rt.-től megtudtuk: a benzinfélék ára jelenleg szinkronban van nemzetközi árakkal, a dízelüzemanyag-ár viszont még ma is több mint tíz forinttal elmarad a beszerzési árak által indokolható szinttől.
(NÉPSZAVA)
Korábban:
Szabadesésben az olajár
2000. december 6.
Ajánlat: