Nyúzottan és szótlanul kelt fel a csapat. A legnagyobb aktivitást Leo nagylábujja produkálta, aki az ébresztő zenére, mintha saját életet kezdett volna el élni. Persze ritmusra. A lányok roppant álmos szemekkel botorkáltak ki a fürdőszobába, ahol Anett egy alapos hajszárítással indított.
Egyedül Katka volt az, aki kényszeredett beszélgetésbe kezdett. Ágicának és Csabinak mesélt álmáról, ami teljesen felesleges volt, hiszen a kiválasztott az éjszaka folyamán olyan hangosan beszélt álmában, hogy a többiek részletesen ismerték már az egész sztorit.
Ágica - annak ellenére, hogy Katkától alig tudott aludni - megpróbált érdeklődő arccal figyelni a történetre, bár igen nehezére esett nyitva tartani a szemét. Ezután jöttek a szokásos körök.
Raktárnyitás, kávé, cigi, majd egy meglepetés. Ma délután kettő órakor lakóink megismerkedhetnek a búvárkodás rejtelmeivel. Ezt ők még nem tudják, azt viszont igen, hogy fürdőruhát és törülközőt mindenképpen csomagolniuk kell.