Egy szerelmetes cowboy

Vágólapra másolva!
A végtelen prérik követe magányosan érkezett a Villába és csak remélte, hogy - ha már a musztángok közt nem lelte meg élete párját - talán bent rátalál az igazira. A kikosarazást követően a sápadtarcút a szégyen pírja lepte el.
Vágólapra másolva!

A lovászfiú Anett beköltözését követően nem sokat hezitált, hamar nyomulni kezdett. Talán elhibázott stratégia volt, hogy időt sem hagyott az akklimatizációra, rögvest körbeudvarolta a szőke szépséget. Az újoncnak másféle gondjai is akadtak: Katka és Szilvi nyomban vetélytársat láttak a dekoratív területi képviselőben és undorral fordultak el tőle. Az elszigetelt kislány becserkészése nem fog könnyen menni, de a cowboy szívós legénynek látszik és talán az idő is neki dolgozik. Lássuk, mit írt Csaba a villanaplóba, Anett érkezésének éjszakáján:

Forrás: RTLKLUB

Anett képei

"...később beszavazóshow történt. Volt, aki tele volt várakozással, vajon ki lesz a 13. lakó. Ez a történés sem zajlott le feladat nélkül. A 13. játékos bekötött szemmel érkezett, úgy kellett felismernie a lakókat. Ez nem ment valami tökéletesen, de azért sikerült. Véleményem szerint most költözött be a legszebb lány a Villába. Próbálom levenni róla a szemem, de valami különös oknál fogva mindig rajta felejtem a tekintetem. Talán senki nem veszi észre, ám ha mégis, hát üsse kő. Ez van. Ő nagyon egyben van meg mindene nagyon arányos és gyönyörű a mosolya. Majd alakul valahogy... Crazy Cowboy."