Cseh László: Két ezüst biztos meglett volna

Vágólapra másolva!
Az athéni olimpián lábsérülése ellenére is bronzérmet szerző Cseh László a Társalgóban elmesélte, mi minden szükséges ahhoz, hogy egy úszó elsőként érjen célba egy nagy világversenyen. Halásztelek díszpolgára világéletében szeretett edzésre járni, a következő négy évben pedig azért dolgozik majd, hogy megelőzze legnagyobb riválisát, Michael Phelpst. Legnagyobb uszodai büntetése egy nyakleves volt, ám szerinte egy ilyen füles akár csodát is tehet, ha jó szándékból adják.
Vágólapra másolva!

- Minek tudható be, hogy úszásban (is) ilyen léptékkel javulnak az időeredmények? Étkezés, testhez simuló ruha, jobb edzéskörülmények? Mi más 2004-ben, mint volt például 1992-ben? (zsolt71)
- A ruha mindenképpen, meg hát olyan a sport is, mint mondjuk a számítástechnika: napról napra fejlődik, és ami tíz éve elképzelhetetlen volt, az most kézzelfogható.

- Van testvéred? (Zsofi79)
- Nincs.

- Hol képzeled el a jövődet? (blinkrz)
- Mindenféleképpen jelenlegi lakhelyemen, Halászteleken, ahol már díszpolgár vagyok.

- Szoktál chatelni máskor is? (chrisz2)
- Néhanapján, de inkább csak sms-ezek a barátaimmal.

- Mennyi szabadidőd van, és mire fordítod szívesen? Gondolom, örülsz, ha nem kell keményen dolgozni és lepunnyadhatsz a tv elé? :) (legally-blonde)
- Hétvégenként a pihenésé a főszerep, hogy neki tudjak állni a következő hétnek. Ilyenkor nagyon örülök, hogy van egy kis időm tévézni.

- A testalkat mennyiben befolyásolja az eredményt? Gondolok itt arra, hogy te elég vékonydongájú sportoló vagy, míg Gyurta Dani elég izmos, a nőknél pedig Egerszegi harminc kilóval könnyebb testsúllyal leúszta a kigyúrt keletnémeteket... Tehát mi a döntő? (picare99)
- Erre nehéz válaszolni, a testfelépítés nagyon fontos, és az is, hogy mennyire lazák az izmok, illetve milyen erős a sportoló önmagához képest.

- Ha teljesen egészséges vagy Athénban, szebben csillogna a vitrinben lévő érmed? (zsolt71)
- Egészen biztos vagyok benne, hogy nem egy bronzéremmel jöttem volna haza. Szerintem két ezüstérem biztos meglett volna.

- Hogyan verhető meg Phelps, edzésen "lenyomtad" már az ő idejét? (jean_luc)
- Edzésen nem úszom olyan időket, mint versenyen. Próbálok mindenen javítani, és még többet edzeni, így talán sikerülhet legyőzni Phelpst.

- A szüleid összegyűjtik a rólad szóló cikkeket? (chrisz2)
- Ha gyűjteni nem is gyűjtik, de próbálunk minden cikket elolvasni, ami rólam szól.

- Milyen eredményre számítasz Pekingben? (cool)
- Azért fogok edzeni, hogy én lehessek a legjobb és valóra válhasson az álmom: az olimpiai bajnoki cím.

Nagyon szépen köszönöm a kérdéseket, remélem, továbbra is drukkoltok a magyar sportolóknak, higgyétek el, szükség van szurkolókra. Sziasztok!