Such György: A Petőfi minőségi zenét ad

Vágólapra másolva!
A Magyar Rádió elnöke szerint korábban probléma volt, hogy negyven éves kor alatti hallgatókat elvesztette a közmédium: a mostani átalakításokkal úgy véli, hogy sikerült változtatni a szomorú trenden. Úgy látja, hogy az a közrádió, amelyiket senki nem hallgat, nem is tarthatna igényt a közfinanszírozásra, azaz szükséges volt a radikális változtatás. A felfordulásnak még nincs vége, a leépítések három üteme még hátravan.
Vágólapra másolva!

Mikortól lesz rendes honlapja a rádiónak? [gagaga]

- Tíz napon belül elindulnak az új arculathoz illeszkedő honlapok, és aztán folyamatosan töltjük fel a tartalmakat.

Mi a véleménye az MTV székházát ért ostromról? Nem félt hasonlótól? [SzóltAHolló]

- Sokkolóak voltak a képsorok. Igazán sosem tudtam elhinni, hogy ez megismétlődhet nálunk is.

Mennyibe került ez az új arculat? A rádió dolgozói 3 éve nem kaptak fizetésemelést! [godi]

- Abból a három évből én csak egyért vagyok felelős. Maga az arculat kreatív koncepciója kevesebb volt, mint a piaci átlag: tízmillió alatti összeg. Az adaptációk végösszegét még nem tudom megmondani, majd csak a kampány végén. A médiavásárlás túlnyomó többsége pedig barter.

Miért nem akar együtt dolgozni Kondor Katalinnal? [gagaga]

- Kondor Katalin az MR dolgozója, vagyis együtt dolgozunk.

Minden felmérés a hallgatottság csökkenését mutatja. [társaságok]

- Nem igaz. Egyébként milyen "minden"? Mely cégek felméréseire gondol? Az átalakítások hatását a hallgatottságra nagyjából egy év múlva érdemes elemezni a jelenlegi mérési metodológia sajátosságai miatt. A megválasztásom pedig négy évre szól, ezért 2010 nyarán reális számon kérni mindazt, amit a pályázatomban leírtam.

A Szonda-Ipsoséra gondoltam. Különösen érvényes ez az internetes hallgatottsága, ahol nem kell felmérni, a szerver-statisztikák bizonyítják. [társaságok]

- A Szonda-Gfk felmérései a struktúraváltást követő 1-2 hónapban nem mutatnak szigninfikáns eltérést a korábbi időszak adataitól.

Évek óta szerkesztő-mv-kreatív és reklámhang vagyok. Szívesen csatlakoznék az MR-2-höz. Ön mit javasol? [rsearch]

- Kedves rsearch, hívja fel Csillag Jánost MR2-Petőfi főszerkeszőt az MR központi számán keresztül. Sok sikert!

Lesznek további leépítések a rádiónál? [kelep]

- A májusban bejelentett négyütemű csoportos létszámcsökkentés három üteme még hátra van. Ez összesen még maximum 3x18 főt fog érinteni.

Hogyan értékelte, amikor a miniszterelnök a blogjában lelkendezett a Petőfi Rádióról? Nem ciki? [gagaga]

- Annyira nem lelkendezett. Bár kétségtelenül azt se mondta, hogy ez a közszolgálatiság meggyalázása volna. Akkor lenne ciki, ha erre én kértem volna meg. De nem.

Miért fél hatkor van az esti krónika? [gagaga]

- Azért, mert akkor még több ember rádiózik. Kb. fél 5 tájban előzi meg az összes tévéző az összes rádiózót. Onnantól kezdve exponenciálisan nő a tévézők száma, és folyamatosan, tempósan vonulnak ki a rádiózásból a hallgatók. Félóránként 100 ezres körüli ez a nagyságrend. Nagyobb esélyünk van tehát több emberhez szólni fél órával korábban a megszokottnál. Reméljük, mihamarabb megszokják a hallgatóink!

Én 30 vagyok, mégis a Petőfi volt a kedvencem, a sok interaktív műsor miatt. Most a Kossuth lett. [SzabiT-miklós]

- Örülök, hogy sikerült megtartanunk! Régebben nekem is az volt az érzésem, hogy a régi Petőfi műsorkészítőire lehet alapozni az új MR1-Kossuthot. Sokan át is jöttek, ami nagyon jót tett a beszélgetős műsorainknak.