Hobo: 40 éve nem változtam semmit

Vágólapra másolva!
Már harminc éve annak, hogy jelen van a magyar rockzenében a Hobo Blues Band. Az eseményt nagyszabású jubileumi koncerttel ünnepli meg az együttes, de Földes László, vagyis Hobo emellett más projekteken is dolgozik, mint azt a Vendégszobában is elmondta az olvasók kérdéseire.
Vágólapra másolva!

Szoktál más műfajú zenét is hallgatni, és ha igen, milyenek tetszenek? [Egy pillantás]
- Leginkább Bachot és Mozartot hallgatok. Néha Haydnt és Vivaldit. Nagyon szeretnék sokféle népzenét hallgatni, de nem tudom bepótolni a bakelitlemezeim hiányát.

A párkapcsolataid régen és jelenleg mennyire tudták tolerálni a zenész életmóddal járó távolléteket és sikereket? [DONtgo]
- Az utolsó 30 évben zenélek, de már előtte is nem hagyományos életformát éltem. Voltak nők, akiknek tetszett a "hobóságom", de kispolgárt akartak belőlem csinálni. Jelenlegi házasságom 15 éve tart, és egymás elfogadására és megértésére épül. Ez nagy kárpótlás a korábbi vereségekért.

Te, Laci egy jó ember vagy. Láttam, amikor kis falumban a koncerteden a Tátrai totál részegen lejött a színpadról pofozkodni, és te választottad szét. [moderator 965]
- Isten útjai kifürkészhetetlenek, mondta Dub hadnagy Svejknek, mikor az tökrészegen megtalálta egy kuplerájban.

Jelenleg mit szól ahhoz, ami az országban zajlik a politikában, hogy csak toporgunk egy helyben, nem fejlődünk? [Dome841]
- Hogy mit szólok, azt megtalálja a Senkifalva című lemezen, valamelyest művészi formában. Megpróbálok nem arra figyelni, ami a politikában folyik, inkább azt keresem, mi az, amit én tehetek.

Voltak a Senkifalvának visszajelzései "hivatalos" helyekről? [gyurika52]
- Nem, de nem is vártuk. Mint a legtöbb munkánknál, mintha meg sem írtuk volna.

Lesz-e a Senkifalvának folytatása? [kutyába]
- Mivel tervezve sem volt, hanem csak úgy jött, a folytatását sem várom. Mindig az ösztöneim után megyek, mint azt a vadállatok szokták.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Fantasztikusak a Kötéltánc DVD-i, véleményem szerint közönséggel még hangulatosabbak és sodróbb erejűek lettek volna a felvételek. [gyurika52]
- Igaza van, de nem volt lehetőségünk másra. Akkor kaptuk meg a színháztermet és a kamerákat, amikor már késő volt közönséget szervezni. Ráadásul egy-egy felvétel tíz-tizenöt órát tartott.

A Kopaszkutya című film az spontán volt, vagy előre megírt forgatókönyvvel rendelkeztetek? [kendrababa9]
- Minden jelenet és minden szó szerepelt a forgatókönyvben.

Látta az új István a királyt? Hogy tetszett? Melyik jobb, a régi vagy ez? [kopaszcica]
- Nem láttam, úgyhogy nem tudom milyen.

Egy elérhetőséget kérnék egy jövő nyári szólóest miatt, erdélyi diákoknak. [Hegyesi]
- Írjon a hobo@hobo.hu -ra.

Köszönöm megtisztelő érdeklődésüket, szeretettel várok mindenkit a zenekar harmincadik születésnapi koncertjén, vagy bárhol, bármikor.