Távozik a magyarországi Tesco-vezér

Per Bank, a Tesco igazgatója
Vágólapra másolva!
Hamarosan saját elhatározásból távozik a magyarországi Tesco vezérigazgatója, mert az anyavállalatnál kapott magasabb beosztást - közölte a társaság. A vállalat jelezte, hogy a vezető távozása miatt nem változnak a cég eddig kitűzött tervei.
Vágólapra másolva!

"Hamarosan elhagyom a magyar Tescót, és az élelmiszerterületért felelős beszerzési igazgatóként folytatom a karrieremet Angliában. Új pozíciómban a Richard Brasher vezette igazgatótanács tagja leszek, amely a nagy-britanniai üzletmenetet irányítja. A távozásom pontos időpontjáról és az utódomról a következő hetekben kaptok tájékoztatást" - olvasható Per Banknak a Magyar Nemzet birtokába jutott búcsúlevelében.

"Per Bank önszántából távozik a magyarországi Tesco éléről. A cégvezető lépése nincs összefüggésben a Tesco ellen folyó munkaügyi vizsgálatokkal és a bírságokkal"- mondta az [origo]-nak péntek reggel Iglódi-Csató Judit, a cég kommunikációs vezetője. Hozzátette: az igazgató magasabb pozíciót kapott az anyavállalatnál. "Nemzetközi vállalatoknál bevett szokás, hogy a vezetők néhány év után váltanak; ha magasabb posztot kínálnak fel nekik, az az addigi munkájuk elismerését jelzi" - tette hozzá a kommunikációs vezető.

Nem változnak a tervek

Bank az [origo]-nak január elején adott interjújában azt mondta: a Tesco hosszú távon gondolkodik a magyar piacon, kitart a magyar piac mellett, és még több üzletet fog nyitni, csak az idén várhatóan harmincat. A vezérigazgató azt mondta, hogy a következő öt évben a Tesco szeretné piaci részesedését a jelenlegi 18 százalékról 30 százalékra növelni. A Tesco első embere azt is egyértelművé tette, hogy igazságtalannak tartja a válságadót, és külföldi lobbierejét is beveti ellene, az üzletek nyitva tartásának vasárnapi tilalmától pedig több ezer fős elbocsátást vár. Iglódi-Csató Judit a Per Bank által mondottakat kommentálva pénteken közölte: a vezérigazgató távozása miatt az általa ismertetett terjeszkedési tervek nem változtak. "Per Bank nem azonnal válik meg posztjától, az új vezető kinevezése hetekbe, akár hónapokba telhet" - tette hozzá a kommunikációs vezető.

A Magyar Nemzet szerint a magyarországi megbízás kezdetekor azt mondta, hogy szeretné az áruházat a vásárlók számára kényelmesebbé tenni, míg a munkavállalók számára "az eddiginél is vonzóbbá". A kényelmes vásárlást valóban segítették a decemberben felavatott önkiszolgáló kasszák, amelyek Magyarországon először a Fót és Dunakeszi közti Tescóban érhetők el, mert az [origo] riportja szerint a vásárlók kedvelik őket. A vonzó munkahelynek azonban ellentmond, hogy tavaly október végén több millió forintra büntette a főfelügyelőség munkaügyi szabálytalanságok miatt a Tescót.

Per Bank 1967-ben született. A dán menedzser, mielőtt a Tescóhoz igazolt volna, a Co-op dániai élelmiszerláncot irányította. Bank előzőleg dolgozott a divatiparban és a Masterfoodsnál is, többféle pozíciót töltött be. Nős, két gyermeke van, a magyarországi Tescót 2009 ősze óta vezeti (kinevezésekor készített interjúnkat itt találja meg).

Forrás: Tesco
Per Bank, a Tesco vezérigazgatója