Tavaly 408 millióan jutottak mobiltelefonhoz

Vágólapra másolva!
2001-ben tovább nőtt a világ mobilpiaca, az év végére 900 millió földlakó, az össznépesség mintegy 15 százaléka rendelkezett mobiltelefonnal. A mobiltelefonok közel felét - 408 millió darabot - az elmúlt évben értékesítettek - áll a Displaysearch legfrissebb tanulmányában. A legnagyobb mobilpiac 2001-ben továbbra is Nyugat-Európa.
Vágólapra másolva!

Noha Nyugat-Európában - a világ legnagyobb piacán, ahol négy emberből három használ mobil készüléket - már jó ideje érzékelhetőek a telítődés jelei, a mobilpiac tavaly is dinamikusan fejlődött. A kutatók becslése szerint 2005-ig az össznépesség 24 százaléka használ majd mobiltelefont. Tavalyi év végén összesen 900 millióan rendelkeztek ilyen típusú készülékkel - ez a világ népességének körülbelül 15 százaléka.

A legerőteljesebb, 75,3 százalékkal Latin-Amerikában nőtt az értékesített telefonok száma, melyet Ázsia (Kína nélkül, 32,3 százalék), majd Kína (28,6 százalék) követett. A társaság által közölt adatok szerint az Egyesült Államok és Kanada piaca sem telítődött teljesen, 2001-ben 22,4 százalékkal több mobiltelefont értékesítettek a két említett országban, mint 2000-ben.

A nyugat-európai piac 23,3 százalékkal kisebb mértékben bővült tavaly, mint az azt megelőző évben, ennek ellenére 25,4 százalékkal továbbra is ez a legnagyobb mobilpiac a világon. Észak-Amerika, ahol a lakosság 44 százaléka rendelkezik egy előfizetéssel, a világpiac 16 százalékát fedi le.

A világpiac 15,9 százalékát adó Kínában, ahol a szakértők a legnagyobb bővülést várják a következő évre, messze ezen érték alatt van a mobilelterjedtség, itt egyelőre csupán minden ötödik ember használ mobiltelefont. Kínát Dél-Amerika követi a sorban.

A készülékgyártók rangsorában nincs jelentős változás, csupán a Motorola volt képes jelentősebb mértékben javítani pozícióján. A piacot 32,8 százalékos résszel továbbra is a finn Nokia uralja, melyet az amerikai Motorola és a Samsung követ, 13,8, illetve 9 százalékkal. A Siemens 8,2, míg az Ericsson 8 százalékos résszel bír. A Motorola a második félévre 22,4-ről 19 százalékra csökkentette lemaradását a piacvezető mögött.

A cikkhez kapcsolódó legfrissebb nemzetközi üzleti, gazdasági híreket, információkat, elemzéseket itt találja - Northern Light Elektronikus Könyvtár.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Displaysearch