A Budapesti Rendőr-főkapitányság keddi közleménye szerint a magyar hatóságok a jugoszláv rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó egységével együttműködve feltérképezték azt a kört, amelybe az áldozat tartozhatott. Megállapították, hogy egy jól szervezett, valószínűleg az összes klasszikus, szervezett elkövetési formát igénylő bűncselekménnyel foglalkozó bandáról van szó, amely Jugoszláviában és Magyarországon is rendelkezik érdekeltségekkel.
A bűncselekmény elkövetésének módja alapján valószínűsíthető, hogy a sértett valamilyen elszámolási vitába keveredhetett a bandával. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy a bűncselekménynek más oka volt. Az áldozatot rokonai azonosították. Ezt megerősítendő a nyomozók - szülői DNS-minta alapján - hemogenetikus szakértői vizsgálatot végeztettek, amely kétséget kizáróan igazolta az áldozat személyazonosságát. Budapest rendőr-főkapitánya 1 millió forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek.