A Fidesz szerint jogszerű az aláírásgyűjtés

Vágólapra másolva!
A Fidesz nemzeti petícióval kapcsolatos aláírásgyűjtése a hatályos adatvédelmi jogszabályok betartása mellett történik - jelentette ki Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő. Az ellenzéki politikus arra reagált, hogy MSZP-s képviselők szerint erkölcstelen és jogszerűtlen a Fidesz aláírásgyűjtése.
Vágólapra másolva!

"Jogszerűen, jóhiszeműen és tisztességesen gyűlt össze eddig félmillió aláírás a nemzeti petíció mellett" - mondta Nyitrai Zsolt annak kapcsán, hogy Zuschlag János és Arató Gergely MSZP-s képviselők szombati sajtótájékoztatójukon erkölcstelennek és jogszerűtlennek nevezték az aláírásgyűjtést.

Nyitrai közlése szerint a nemzeti petíció az alkotmányból levezethető, és bár Magyarországon még nem volt ilyen jellegű kezdeményezés, ez nemzetközileg bevett gyakorlat. Mint mondta, "a nemzeti petícióban foglalt pontok teljesülése hazánk biztonságos európai uniós csatlakozásának a záloga". Nyitrai közölte: csak azoknak az embereknek fogják megsemmisíteni az aláírását a támogatók köréből, akik nem járulnak hozzá, hogy a továbbiakban különböző tájékoztató és egyéb kiadványokat kapjanak a nemzeti petícióval kapcsolatban.

"Az aláírásgyűjtés közjogilag értelmetlen, az összegyűjtött aláírások nem hitelesek, ugyanakkor az adatkezelés szabályait több ponton megsértik" - mondta Arató Gergely az említett tájékoztatón, hozzátéve, felszólítják a Fideszt, hogy haladéktalanul szüntesse be az aláírásgyűjtést, és április 29-ig semmisítse meg a birtokába jutott adatokat.