Tíz cég szerződésével kapcsolatban merült fel gyanú a büntető törvénykönyv több paragrafusába ütköző bűncselekmények megvalósulása miatt a BKV Belső Kontroll Igazgatósága által lefolytatott vizsgálat alapján - közölte a közlekedési vállalat pénteken. Kocsis István vezérigazgató ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Ezzel egyidejűleg a BKV átadta a vizsgálati jelentést, és a teljes dokumentációt.
Múlt ősszel jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), hogy közel 100 tanácsadói szerződést szeretne megvizsgálni, miután még áprilisban nyomozást rendeltek el hűtlen kezelés gyanúja miatt. A BKV akkor azt közölte, hogy vizsgálatuk alapján egy céggel kötött két szerződést találták problémásnak. A rendőrség más ügyekben is vizsgálódik a BKV-val kapcsolatban, például a korábbi humánpolitikai igazgató, Sz-né Sz. Eleonóra által felvett százmilliós végkielégítés miatt.