Százötmillió felhasználója van a Twitternek

Vágólapra másolva!
Biz Stone, a mikroblog-szolgáltatás alapítója a Twitter saját fejlesztői konferenciáján árulta el a felhasználók számát, amiről általában nem nyilatkoznak.
Vágólapra másolva!

Az alapító azt is megosztotta a Chirp nevű szakmai rendezvény résztvevőivel, hogy a Twitterre napi 30 ezer új felhasználó íratkozik fel. Ennek alapján megállapítható, hogy a felhasználók jelentős része igen csak passzív, ugyanis a mikroblog-szolgáltatásról korábban napvilágot látott statisztikák szerint átlagosan napi 50 millió bejegyzés keletkezik ott.

A szolgáltatás 2006 májusában indult el, vagyis valamivel kevesebb mint négy év alatt érte el a 105 milliós regisztrált felhasználó tábort, de ebben nincs benne mindazoknak a száma, akikhez közvetlenül vagy közvetve a villámgyors információközlésre alkalmas szolgáltatás révén jutnak el nap mint nap információk. Biz Stone és csapata azonban jelenleg is újabb útjait keresi a szolgáltatás népszerűsítésének, ennek érdekében felvásárolták a Tweetie nevű iPhone-os klienst, amit Twitter for iPhone néven indítanak újra.

A Twitter vezetése szintén a Chirpen jelentette be, hogy tweetekben közreadott fizetett hirdetések is megjelennek majd a keresési találatai között, és a jövőben lehet, hogy a felhasználói üzenetek között is.