Elbűvölte a Fidesz-frakciót Schmitt Pál - percről percre
2010. június 24. 16:00
Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szerdai bejelentése szerint Schmitt Pált javasolta államfőjelöltnek Orbán Viktor miniszterelnök. Schmitt megválasztásával feltehetően nem lesz probléma, mivel a Fidesznek kétharmados többsége van a parlamentben. A jelenleg az országgyűlés elnöki posztját betöltő 68 éves Schmitt élsportolóból lett politikus, volt több helyen nagykövet, jelenleg is a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Egy róla szóló könyv szerzőjének 2005-ben azt nyilatkozta, csak Orbán Viktor és a jóisten áll fölötte. Az [origo] által megkérdezett fideszesek szerint olyan államfő lesz, aki nem tesz majd keresztbe a kormánynak, egy kormánypárti politikus azt jósolta, "operett-elnök" lesz (Schmitt jelöléséről és pályájáról bővebben korábbi cikkünkben olvashat).
Néhány perccel négy után elkezdődött a Fidesz frakció ülése, amelyen Lázár János frakcióvezető először felolvasta Orbán Viktor rövid levelét, amelyben Schmitt Pált jelölte köztársasági elnök-jelöltnek.
Az [origo tudósítójának megfigyelése szerint a frakcióülésen nincs jelen a Fidesz több vezető politikusa, hiányzik például Navracsics Tibor és Balog Zoltán is. Révész Máriusz kockás ingben és túrahátizsákkal érkezett az ülésre.
Az elnök mozgásteréről, lehetőségeiről, stílusáról és személyes ambícióimról szeretnék beszélni - kezdte bemutatkozást Schmitt. Szerinte Magyarországon az elnök két legfontosabb feladata, hogy egy személyben képviseli a nemzetet, és hogy a törvények felett megalkuvás nélkül uralkodik a demokrácia megvalósulásán.
Schmitt szerint két elnökfelfogás létezik: az egyik a távolságtartó, arisztokratikus elnök képe, aki ritkán szólal meg, az alkotmány maradéktalan őre. Schmitt szerint hozzá közelebb áll a másik felfogás, amely szerint az elnök az emberek képviselője. Az elnök emeli egy esemény jelentőségét, jó néven veszik, ha közel engedi magához az embereket. "Én ezt a második vonalat akarom vinni."
Az elnök felkötheti a nadrágját, mert a nép a hatalmat kétharmados mértékben átruházta a Fideszre - mondta Schmitt. Kétharmad esetén az elnök keze meg van kötve, nem avatkozhat be például alkotmánymódosítás esetén. Megválasztásom esetén nem leszek a kormány törvényalkotási lendületének gátja - mondta. Ellensúlyozás végképp nem akarok lenni, inkább kiegyensúlyozás - tette hozzá.
Az elnök ajtajának állandóan nyitva kell állnia minden párt előtt, készen kell állnia a konzultációra. Az én megbízásom meghallgatásokkal fog kezdődni, beszélgetni fogunk, nem leiratokban és feliratokban levelezni - ígérte Schmitt. Azt ígéri, az előterjesztésekről is előre fog egyeztetni, hogy minden posztra az kerüljön, aki szakember, aki oda való.
Schmitt szerint a köztársasági elnök az ország első számú nagykövete. Ez a hivatal egy misszió, konzultálnia kell Martonyi Jánossal, fel kell készülnie a külpolitikai helyzetből, meg kell ismernie a kormány prioritásait, hogy megfelelően tudja képviselni az országot.
Az elnök nem bújhat ki a feladat alól, hanem neki magának kell az összefogás motorjának lennie - mondja.
Schmitt szerint nehéz lesz a feladat, de "bírni fogja", ha más nem, a felesége segítségével, "aki first lady lesz", és háromszor akkor a munkabírása, mint ő magának.
"Én, Schmitt Pál a magyar emberre fogok koncentrálni a természetben" - mondta Schmitt, miután azzal dicsekedett, hogy Al Gore-ral együtt kapott természetvédelmi kitüntetést.
Ki akadályozhat meg, hogy a magyar nyelv őre, védője legyek? Ki akadályozhat meg, hogy díjat alapítsak a magyar nyelvért? - kérdezte Schmitt, miután elmondta, hogy a rossz állapotban lévő anyanyelv ápolása lesz egyik legfontosabb - és testhezálló - missziója.
Az egészség kérdését is elnöki szinten fogja felvállani Schmitt Pál, aki szerint tőle, az olimpikontól nem fogják rossz néven venni, ha a sport mellett kampányol majd, díjakat ad át vagy megdicséri a fair játékosokat. A magyar gyerek miért ne legyen jó illatú, miért ne legyen szép? - kérdezi Schmitt, aki szerint az országban közel kilencmillió ember van, aki soha nem sportol.
Schmitt szerint az oktatás is el van hanyagolva az országban, ezért erre is különös hangsúlyt kell fektetni, az óvodától az élethosszig való tanulásig megújulási lehetőséget kell ajánlani a magyar embereknek. "Nem csak arról van szó, hogy betereljük a cigánygyereket az iskolába a saját jól felfogott érdekükben" - mondja Schmitt, aki szerint az egyetemek se megfelelő oktatást adnak. "Jó nagy elvárás szegény gyerekkel szemben, nem elég, hogy sportoljanak, legyenek egészségesek, de még tanuljanak is, legyen okosak" - mondja Schmitt.
"Az elnök, attól, hogy felvitte az isten a dolgát, hogy palotában dolgozik, hogy suhanó autókon jár, még egy pillanatig nem felejtheti el, hogy van hárommillió szegény ember" - mondta Schmitt, aki szerint az elnöknek a karitatív munkában, az a adakozában is élen kell járnia.
"Én most görög leckét veszek hetente egyszer, tárogatóleckéket, és naponta negyven fekvőtámaszt kinyomok, mert már nem bírja a könyököm, de esküszöm, szeptemberre már ötvenet fogok nyomni" - mondta Schmitt, mivel példálózna, ha valakit meg kellene győznie az élethosszig tartó tanulásról.
Schmitt Pál elmodta, amikor hazajött Brüsszelből, minden képviselőhöz elment kampányolni. Beszédét egy idézettel zárta, Szent István Imre herceghez idézett intelmeiből azt emelte ki, hogy az ország első emberének alázattal kell viselnie hivatalát.
Schmitt Pál minden nap olvassa az evangéliumot - ezzel kezdte a köztársasági elnök-jelölt méltatását Semjén Zsolt, a KNDP elnöke. A kisebbik kormánypárt elnöke azt szeretné tudni, mi Schmitt álláspontja a határon túli magyarok autonómiájának kérdésében.
Horváth János korelnök kérdésre jelentkezett, de csak röviden méltatta Schmittet. Amikor Horváth szót kért, több képviselő elhagyta a termet.
"Figyeltem az időt, pont annyit beszéltél, mint Balogh András, de micsoda különbség" - dicsérte Schmittet egy fiatal képviselő, aki arra kérte képviselőtársait, hogy már az első körben válasszák meg a jövő kedden Schmitt Pált köztársasági elnöknek.
Érett gyümölcshöz hasonlította Schmitt Pált egy idősebb képviselő, aki a dicséretek mellett csak egy kérdést tesz fel: "a gyűlölettel hogy fogsz tudni megküzdeni, ami itt maradt közöttünk?"
Wittner Mária azt szeretné tudni Schmitt Páltól, hogy mikor kerülnek a helyükre az 1956-tal kapcsolatos kérdések, "mikor kerülnek a hóhérok oda, ahova kell"?
Örül a szívem, mert az elnök úr kifejezte azt, hogy a cigánysággal nem problémaként kell foglalkozni, és remélem, a munkájában előtérbe helyezi a felzárkóztatást - mondta a Lungo Drom egyik képviselője Schmittnek.
Az autonómiát alulról kell kiharcolni, de felülről engedélyezik - válaszolta Schmitt az első kérdésre, és biztosította a képviselőket, sok olyan helyen élt, ahol van autonómia, ezért tudja, miről van szó. Ha segítséget kérnek tőle ez ügyben, menni fog - ígérte.
Schmitt még nem gondolkodott azon, hogy hova vezet majd első útja, azt mondja, Ausztriából már most kapott felkérést, lehet, hogy Svájba is el kellene mennie, de a spanyol király is biztosan örülne a látogatásának - latolgatta a lehetőségeket, és hozzátette: "fejemben Putyin most nem jár". Azt ígérte, Martonyi Jánosra fog hallgatni ebben a kérdésben. "Ha ennek üzenetértéke van, akkor ennek megfelelően fogok gazdálkodni a lehetőséggel" - ígérte.
Schmitt a gyűlölettel kapcsolatos kérdésre azzal kezdte a válaszát, hogy ő már évtizedekkel ezelőtt a feleségével is megegyezett abban, hogy soha nem feküdhetnek le haraggal a szívükben. Ő azokat a képviselőket sem érti, akik a parlamentben sziszegnek vagy fújolnak a szocialista képviselők felszólalása alatt, szerinte erre semmi szükség nincs. A szeretet erejével mindent könnyebb elintézni - mondta.
Schmitt Pál elmesélt egy történetet a Bibiából, hogy bizonyítsa Semjén Zsoltot, és azt, hogy tényleg minden nap olvassa az evangéliumot. Válasza végén a képviselők támogatását kérte.
Schmitt Pál nagy tapsot kapott a Fidesz-frakciótól, a képviselők láthatóan élvezték bemutatkozást és válaszait, többször hangosan nevettek és megtapsolták poénjait.
Még ma hatvan képviselő jelölni fogja a köztársasági elnöki posztra Schmitt Pált - jelentette be a meghallgatás után Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Azt mondta, ő maga biztosan Schmittre szavaz, és reméli, hogy már az első fordulóban megkapja a szükséges kétharmados támogatást a jövő keddi elnökválasztáson.
"Könnyű dolgom volt, mert olyan embereknek kellett beszélni a terveimről, elképzeléseimről, akikkel fél szavakból is értjük egymást" - mondta Schmitt Pál a meghallgatás utáni sajtótájékoztatóján. Azt ígérte, itt nem áll meg, mert az összes képviselővel szeretné megismertetni programját. Hétfőn az LMP és az MSZP frakciójának is be fog mutatkozni - mondta.
A bemutatás után gyorsan szétszéledtek a fideszes képviselők, többen - köztük Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöki pozíciójára jelölt képviselő - elhárították az [origo] tudósítójának kérdései
Emberi és emelkedett volt Schmitt Pál előadása Mátrai Márta fideszes képviselő szerint. Mátrai lelkesedéssel beszélt az elnökjelöltről az [origo]-nak, azt mondta, ő az egyike annak a hatvan képviselőnek, akik jelölik Schmittet a posztra. Nagyon szeretné, ha az elnök azt képviselné, amit elmondott, különös tekintettel a határon túli magyarokra - mondta. Bár szerinte Schmitt nem egy kész elnöki programot mondott, amit hallott, az finomításra szorul, de lelkesen támogatja.
Révész Máriusz, a miniszterelnök tanácsadója csak röviden volt hajlandó jellemezni a jelöltet, értékelni az elhangzottakat. Annyit mondott, lendületesebb és szórakoztatóbb volt, mint a szocialisták jöltje, Balogh András.
Hirt Ferenc szerint Schmitt Pál brillírozott a meghallgatáson, úgy tudott közvetlen lenni, hogy közben tekintélyt sugárzott. Kérdésünkre, hogy mire számít, milyen elnök lesz, azt mondta, ezt előre nehéz megmondani, de amit eddig csinált a sportban, a diplomáciában, az önmagáért beszél. Egy dologban biztos: sportszerű elnök lesz, olyan ember, akin a börkabát és az öltöny is jól áll.
Pesti Imrének az tetszett elsősorban, hogy Schmitt nem pozicionálta magát egyik oldalhoz sem, hanem az emberi értékek iránt elkötelezett jelöltként mutatkozott be. Szerinte Schmitt Göncz Árpád és Sólyom László keveréke lesz köztársasági elnökként, azaz ért majd az emberek nyelvén, közvetlen lesz, idővel "mindenki Palija" lesz, ugyanakkor megvan benne az alkotmányos értékek tisztelete. Kérdésünkre, hogy rá szavaz-e, azt válaszolta, hogy még gondolkodik rajta, de nem árul el nagy titkot, ha bevallja, hogy neki Schmitt a legszimpatikusabb.
Horváth János, az országgyűlés legidősebb képviselője szerint Schmitt nem egy filozófus alkat, közvetlen elnök lesz, aki ért a nép nyelvén. "Majd sokat jön-megy", meghallgatja az embereket, de az alkotmányozási kérdésekkel talán kevesebbet fog foglalkozni, mint elődje. Horváth azt mondta, jól hangzó dolgokat mondott Schmitt, de hiányolta a beszédből azt, hogy a magyar nemzet hiányosan ismeri a történelmét.