A dugók megszüntetése az új moszkvai polgármester egyik első feladata

Vágólapra másolva!
Moszkvában az életet leginkább az örökös közlekedési dugók nehezítik. Dmitrij Medvegyev elnök legelső sorban e probléma megoldását várja Szergej Szobjanyintól, a nemrég kinevezett új polgármestertől.
Vágólapra másolva!

Kedden az államfő közlekedésszervezési ajánlásokkal állt elő: korlátozni kell a teherautók behajtását a város területére, buszsávokat kell kijelölni, ki kell építeni a fizetőparkolók rendszerét, a gyalogosok számára aluljárókat kell építeni, le kell bontani az utak mentén engedély nélkül épült objektumokat, és a város és a megye közös kezelésébe kell venni az utakat.

A teherautók behajtását nappal már jelenleg is korlátozzák, de 700-10 000 forint közötti összegért bármikor, bárhová be lehet hajtani, a korlátozás hatékonyságához tehát le kell győzni a korrupciót a hírhedten korrupt közlekedésrendészetnél is.

Egy nagy autóbusz-közlekedési vállalat vezetője elmondta: a városban ugyancsak a rendőrök korruptsága miatt mintegy 45 illegális "buszpályaudvar" működik, főleg a vasúti pályaudvarok körül, s ezeken naponta több mint 5000 busz várja az utasokat, hatalmas dugókat okozva a környéken.

A buszsáv ötlete Moszkvában tréfásan hangzik: az autósok az egy irányban hat-nyolc-tízsávos főutakon nemcsak a járdán és mellette, hanem a második, sőt sokszor a harmadik sávban is parkolnak.

A polgármesternek nehéz dolga lesz: közlekedésszervezés lényegében nincs, mert a fontos kereszteződéseknél rendőrök kapcsolgatják a lámpákat, hogy a fontos főnökök számára szabaddá tudják tenni az utat. A dugók zömét pedig a moszkvai autósok fegyelmezetlensége okozza - ez aligha változik meg egyhamar.