Vágólapra másolva!
A játékosok és a nézők is összeverekedtek egymással a Mezőkövesd-Zsóry - Nyíregyháza másodosztályú focimeccsen, írta a Blikk.

A meccs hajrájában két játékos összeszólalkozott egy sérülésen, így tört ki a verekedés, ami után a lelátón is elszabadultak az indulatok. "Egy vendégszurkoló átkeveredett a hazai lelátóra, ahonnan letépte a mezőkövesdi zászlókat. A rendezők visszavitték a vendégszektorba, de a nyíregyháziak ütlegelni kezdték a biztonságiakat és a játéktérre is bementek" - áll a napilapban.

A rendőrség két embert állított elő.

"Egy szurkoló a hazai drukkerek kifeszített drapériáját megpróbálta letépni. A rendezők megakadályozták, a rendőröket azonban nem értesítették a történtekről. Az adatok és információk értékelése alapján később egy, már Nyíregyházára utazó szurkolót állítottak elő a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra. A férfi kísérelte meg letépni a drapériát" - írja a rendőrségi közlemény. "A meccs lefújása után a vendégszurkolók és rendezők közt dulakodás alakult ki, ekkor a rendőrök intézkedtek, aminek hatására hamar normalizálódott a helyzet. Ekkor egy vendégszurkolót állított elő a rendőrség garázdaság miatt, aki az eljárás ideje alatt szabadlábon védekezhet."