Szögmérővel festett techno. Extrawelt, Matador az NVC születésnapi partiján

extrawelt
Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Jól érezték magukat az emberek az NVC születésnapi buliján, bár ez nem igazán meglepő egy hamisítatlan minimal techno bulin, ahol könnyen csapdosnak az ütemek és alacsonyan szállnak a poénok. Nagy fogás volt, hogy eljött a Millenárisra az Extrawelt, még akkor is, ha a második nagylemezük messze alulmúlja az elsőt; viszont azt hiszem, hogy a minimál az a zene, amit élőben egyszerűen nem lehet elrontani, ellenben túl nagyot sem lehet dobbantani vele, hiszen az egész nem a feltűnéskedésről szól, hanem a kevesebb több elvéről.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Nemi sztereotípiák ide, politikai korrektség oda, megjegyezném, hogy ezen a bulin még a szokásosnál is több volt a férfi, ami az egésztől nem vesz el és nem is tesz hozzá, de érdekesen furcsa élmény volt. Bár nem ismerek reprezentatív felméréseket, úgy gondolom, hogy a techno alapvetően egy férfias műfaj: hogy miért, azt nem tudom, de valahogy a technora lájtolgatás legtöbbször férfihordák köreiben történik. Pedig a nők is élvezik ezt a zenét, bizton állíthatom; a helyszínen több lány is azt mondta nekem, hogy tetszik neki. Nem úgy különösen maga az Extrawelt, hanem általában a techno, aminek egyik különös tulajdonsága, hogy elkendőzi az egyéniséget, mert annyira letisztult, sztenderd és uniformizált, mint egy Apple-klaviatúra.

Az egyik barátom azt mondta, hogy tökéletes volt a buli, és bizony nem járt messze az igazságtól, mert ezt a koncertet szögmérővel festették. A szögmérővel festés olyan műfaj, ahol a pepecs munka a svájci óra pontosságával találkozik, és az egészet beborítják az aprólékosan megformált részletek. Még az sem rontotta el az estémet, hogy a Millenáris csapnivaló partihely. Igaz, hogy sokan elférnek, de ha hely kell, akkor már inkább a budaörsi reptér hangárjába kéne menni, mint egy olyan térbe, ahol a zsongó tánctértől két lépésre olyan világos van, mint a BRFK egyik vallatószobájában.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

De ezek csak hülye apróságok, mert közben a Kiégő Izzóknak köszönhetően fenséges volt a vizuál: Frankenstein technokatonájának feje szuggerált, a szeme fénycsóvákat hányt; kicsit hasonló fless volt, mint amikor az Anyegint láttam az Operában úgy, hogy a háttérben Puskin feje hatalmasodott. Szóval képileg is rendben volt a buli, a hangulat emelkedett volt, mint minden elektronikus partin, a társaságra sem lehet igazán panasz, viszont az Extrawelt annyira háttérbe húzódott, hogy ha nem látom (és igazából ezt a pillanatot tényleg nem láttam), hogy más emberek állnak a pultba a Matador után, akkor nem tűnt volna fel, hogy valami más szól. Ez jó és rossz is lehetne, a fentiek fényében most inkább jó volt: mint egy utazás, amely során nem tűnik fel, hogy Kiskunlacházán átszálltunk, mégis más irányba tartunk, a lényeg viszont változatlan, síneken siklunk. B