Vágólapra másolva!
Meglehetősen jól sikerült a Volkswagen második negyedéves eredménye, a német autógyártó konszern 3,44 milliárd eurós üzemi eredményt ért el, a tavalyi évi teljesítményt és az elemzői konszenzust is túlszárnyalva. Kihívásokra számít a menedzsment, de a saját tudásukban is bíznak.
Vágólapra másolva!

Az első negyedévhez és a tavalyi év azonos időszakához képest is komoly növekedést tudott elérni árbevétel soron a Volkswagen. A német autóipari konszern 8,5 százalékkal tudta feltornázni az árbevételét, mely 52,12 milliárd euróra rúgott, ráadásul az elemzői konszenzusban szereplő 50,71 milliárd eurót is túl tudta teljesíteni a vállalat.

Az autógyártó vállalat 1,8 százalékkal volt képes éves szinten megnövelni az üzemi eredményét, mely 3,44 milliárd euróra hízott. A Bloomberg által megkérdezett elemzők 3,07 milliárd eurós eredményt vártak. EPS soron pedig 15 százalékkal sikerült a cégnek túlteljesíteni a konszenzust.

forrás: Investor.hu

A beszámolóból kiderül, főként az Audik és a Porsche autók iránt volt világszerte nagy a kereslet, amely ellensúlyozni tudta az európai piac szenvedését, ahol 20 éves mélyponton járnak az eladások.

forrás: Investor.hu

Bízik a menedzsment a cégben

A társaság továbbra is ragaszkodik a korábban kitűzött célhoz, ami szerint 2013-ban a tavalyi évnek megfelelő üzemi profitot akarnak elérni. Ezt attól függetlenül meg szeretnék valósítani, hogy az év első felében éves szinten 12 százalékot csökkent az operatív eredmény.

A menedzsment bízik abban, hogy a nagy, globális autógyártóktól jobban tudnak majd teljesíteni, ráadásul csökkenteni akarják a költségeiket is a következő negyedévekben. Többek között azt szeretnék megvalósítani, hogy az egyes brandek között a különböző alkatrészeket megosszák egymással.

A konszern ugyanakkor kiemelte, hogy a gyenge piaci környezet hatásaitól nem tud ő sem mentesülni.

Hosszabb távon továbbra is az a cél a német vállalatnál, hogy a legnagyobb autógyártó címet átvegye a General Motorstól vagy a Toyotától, utóbbiak váltogatják ezt címet az elmúlt néhány évben. A Volkswagen olyan autókban bízik, mint az új Porsche Macan, a megújított Audi A3, vagy a Volkswagen Golf hetedik szériája.

Volkswagen napi grafikon (Xetra)

forrás: Investor.hu