Nem fizetett áfát egy nyolc megyében működő kereskedelmi láncolat, amely főként Nyugat-Európából származó mosó- és tisztítószereket, háztartási eszközöket és kávét forgalmazott – közölte a NAV.
A láncolat úgy tudott ígérni a piaci árnál 25-30 százalékkal alacsonyabb, "akciós" árat, hogy egyszerűen nem fizették be a 27 százalékos áfát. Így 430 millió forinttal rövidítették meg az államot, amely csalást végül úgy sikerült lebuktatni, hogy 130 pénzügyi nyomozó 75 helyszínen csapott le. A NAV szerint a lefoglalt pénz, a zárolt bankszámlák, vagyontárgyak a teljes kárt ellensúlyozzák.
A láncolat a külföldről beszerzett árukat valós gazdasági tevékenységet nem végző cégek által kiadott, már áfával növelt összegről szóló számlákkal igazolta. A hamis bizonylatok szerint megfizették az áfát, valójában viszont a számlázó cégeknek eszük ágában sem volt megfizetni a teljes adót. Horváth András volt NAV-ellenőr épp hasonló számlázási rendszerű csalásokról számolt be, amelyeket szerinte eddig az adóhatóság nem ellenőrzött kellőképp.
A házkutatások során 64 millió forintot, 19 ezer eurót, emellett USA dollárt, és 23 gépjárművet foglaltak le a pénzügyi nyomozók. 34 ingatlant és a gyanúsítottak, valamint a cégek 7 bankszámláját zárolták. Ezen túl leltárba vették és lefoglalták a cég teljes árukészletét, amelynek előzetes értékesítését indítványozzák.
A NAV azt is közölte, hogy a bolthálózat a higiéniára sem volt kényes: lejárt szavatosságú szaloncukrokat, átcímkézett bonbonokat és állati ürülékkel szennyezett termékeket is találtak.