Elsírta magát a szíriai férfi, amikor a hazájáról beszélt

Keleti passage project

Mostanában már nem alszanak menekültek a Keletiben, a válságnak azonban nincs vége. Magyarország nemrég zárt le egy újabb határt, a helyzet Európát hosszú távon mindenképpen komoly feladatok elé állítja. A budapesti menekültválság csúcsán egy kis művészcsoport rajzeszközöket adott a Keletiben lézengő, várakozó emberek kezébe, hogy rajzolják le, mi jár a fejükben, hogyan érzik éppen magukat. Az eredmény tulajdonképpen nem is lett meglepő, és a művészek szerint még jó ideig aktuális lesz.

Ők itt ketten például anya és lánya, Ranya Issa és Walaa AlQanbary szíriából. A lány egy mangafigurát rajzolt, akiről annyit mondott:

ő egy nagyon szomorú lány.

Ranya Issa és Walaa AlQanbary Szíriából Forrás: Kasza Gábor / Keleti Passage

A rajzolás után az önkéntes művészkollektíva aztán portrét készített róluk, és beszélgetett velük.

Hatvan fénykép készült el, a rajzokkal tele van nyolcvan méternyi papírtekercs. „Hatvan kép, hatvan arc, hatvan üzenet – ez az ő üzenetük a világnak, és persze a mi művészi állásfoglalásunk” – mondta a projekt egyik ötletgazdája, Kasza Gábor fotós.

Hasan Robotu Szíriából indult el Forrás: Kasza Gábor / Keleti Passage

A képek önmagukban is megindítóak, de az igazán megrázóak azok az emberi sorsok, amik a képaláírásokban kibomlanak. Megismerjük Fatimát, aki családjával gyalog indult el Németországba még aznap, megismerjük az úton, Törökországban ikreket szülő 23 éves afganisztáni Ahosenit, és megismerjük a közel ötvenéves, Damaszkuszból Németországba vagy Hollandiába tartó Hasant, aki elsírta magát, amikor arról kezdett beszélni, hogy reméli, visszatér egyszer hazájába.

Útközben bővült négytagúra a család Forrás: Kasza Gábor / Keleti Passage

Kasza Gábor, Mark Richards, Vári Zsófi és Merényi Zita azért találta ki a projektet, mert valamit tenni akart ezekért az emberekért, és meg akarták ismerni őket személyesen. Öt napot töltöttek fotózással és beszélgetéssel, előtte egy hétig készítették elő a munkát.

Olyanokat is fotóztak, akik már évek óta Magyarországon élnek.

Mujeeb Narety például Afganisztánból jött három évvel ezelőtt, mostanában költözött fel Budapestre, mert apja most kapott munkát. Már elkezdett magyarul tanulni, ragaszkodott hozzá, hogy az üzenetét - "én akarok tanulni" - magyarul írja fel.

A 15 éves Mujeeb Nasrety Forrás: Kasza Gábor / Keleti Passage

„Mindenkiben él egy kép arról, hogy milyenek azok az emberek, akik a Keletiben éjszakáztak nap mint nap. Mi a saját szemünkkel akartuk megtapasztalni, mi történik velük” – mondta Kasza Gábor.

„Ahogy kiemeljük őket abból a tömegből, amit »szegény menekülteknek« nevezünk, azonnal lehullnak a sztereotípiák: ők ugyanolyan hétköznapi emberek, mint mi. Egyáltalán nem tapasztaltunk semmi negatívat, amíg kint voltunk” – mondta.

Mark Richards, a projekt szövegírója hozzátette: „Ez egy több éve zajló folyamat, ami most csak jól láthatóvá vált, és hirtelen mindenki félni kezdett, miközben már 2011-ben 6 százalék volt Európában a muszlim lakosság aránya. Nem a bevándorlás itt a probléma, hanem az idegengyűlölet.”

A fehér felületre írt üzenetek gyakran a vágyott békéről szólnak. Így Rawaa Soukkaré is, aki a szíriai Aleppóból jött, és azt írta fel félkörívben:

A háború egy nap véget ér, és újra együtt leszünk.

Békét szeretne Szíriában Forrás: Kasza Gábor / Keleti Passage

Kasza Gábor szerint elsősorban középosztálybeli emberek jönnek, műveltek, értik a globalizált világot. „Nem csóró vademberek, mint ahogy páran azt elképzelik. Mobiltelefonjuk is azért van, mert otthon is volt. Sokszor jobb körülmények között éltek otthon, mint a magyar átlag. Kényszerből hagyják el a hazájukat, nem szórakozásból.”

Feras Nassif például elkezdett rajzolni, de túl fáradt volt ahhoz, hogy befejezze, úgyhogy inkább felírta azt, ami éppen a fejében járt:

Egy ágyat szeretnék, egy nagyot aludni, és szabad akarok lenni.

Feras Nassif szabad akar lenni Forrás: Kasza Gábor / Keleti Passage

A rajzolás és fotózás azonnal felkeltette az ott lévők érdeklődését, nem kellett hajkurászni az embereket. Kasza tapasztalata szerint körülbelül a fele beszélt angolul,

volt olyan 6 éves kislány, akivel angolul társalogtak.

Mark Richards elmondta, hogy szerinte a médiában nem kapott elég hangsúlyt az, hogy milyen sok külföldi önként jött ide segíteni. „Olyanok is, akik maguk is menekültek voltak pár évvel ezelőtt.” Találkoztak olyan segítővel, aki Svédországból érkezett a hírek hallatán.

Ezen a képen Julcsi és Mohmoud látható, négy éve házasok, Julcsi egy éve muszlim vallású. A jövőben a pár Egyiptomba szeretne költözni, Mohmoud hazájába.

Julcsi és Mohmoud négy éve házasok Forrás: Kasza Gábor / Keleti Passage

A művészcsoport az anyagból kiállítást és könyvet szeretne. Vannak biztató visszajelzések: különböző ENSZ-hez tartozó szervezetek és blogok is meg fogják jelentetni a képeket.

Fontos hangsúlyozni, hogy Kasza és Richards szerint ez nem csak egy „menekültprojekt”. A képek fele készült csak menekültekről, ugyanúgy fotóztak segítőket, járókelőket is. Szerintük a képek érzékeltetnek egy olyan jelenséget, amivel most Európának meg kell birkóznia. Ehhez viszont először le kell bontani azokat a negatív sztereotípiákat, amik a menekültekhez kapcsolódnak.