A OnePlust eddig az ártakarékos, de kiváló tudású okostelefonjairól ismertük, idén azonban már a csúcsmobilok kategóriájába is betört a gyártó. Árul más kiegészítőket is, a jövőben pedig okostévéket is akar.
Az első tévéjével nem siet a gyártó, de Ishan Agarwal úgy tudja, hogy az új eszköz hamarosan bemutatkozhat.
Mivel a jelenlegi OnePlus 7 Pro okostelefon kijelzője az egyik legfejlettebb a világon, mindenki arra számított, hogy a tévék terén is hasonló irányba indul a cég. Úgy tűnik azonban, hogy a OnePlus első tévéje nem használ majd OLED kijelzőt.
Valószínű, hogy a OnePlus inkább az elismert OxygenOS rendszerre, tehát a szoftverre koncentrálva igyekszik majd vonzó választássá tenni a tévét, és megfelelő árral a Xiaominak is alávághat sok régióban a tévék piacán.