A politikus, mint az Aranycsapat Testület alelnöke elmondta, kötelességük mindig megemlékezni a csodálatos labdarúgókról, most éppen Bozsik József és Lóránt Gyula halálának évfordulója kapcsán. Hozzátette, a maga korában olyan remek teljesítményt nyújtott ez a válogatott, ami világraszóló volt, a mai napig példát szolgál. de nem csak a sportban nyújtottak ezek a kiváló emberek nagyot, hanem munkaszeretetük, emberségük és hazaszeretetük is jelentős volt, ezért is kell rájuk folyamatosan emlékezni.
Bajkai István a Parlament szerdai ülésén az egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos jogszabály tárgyalásakor a Fidesz vezérszónokaként készül beszédre.
Eddig a veszélyhelyzet kapcsán rendeleti úton történt a kormányzás, de ez nem jelentette azt, hogy az Országgyűlés nem ülésezett volna, hiszen rendszeresen tartottak plenáris és bizottsági üléseket egyaránt, voltak interpellációk, azonnali kérdések.
Ugyanakkor az teljes mértékben vitathatatlan, hogy szükség volt a rendeleti kormányzásra, már azért, mert az egészségügyi veszélyhelyzet kihirdetésekor még senki nem tudta, hogy milyen lesz a járvány lefolyásának a mérete, hány embert fog érinteni, mit jelent a járvány a Parlament munkájára nézve. Mindezek mellett azt is megjegyezte a képviselő, hogy számos országban hasonló módon történt a kormányzás, a rendeletalkotás.