Papillon időről-időre megszökik a Casteller nevű állatgondozó központból és a hatóságoknak minden alkalommal csak igen nehezen sikerül újra befogni őt. Az M49 néven ismert medve ráadásul ilyenkor jelentős károkat okoz mind a földműveseknek, mind pedig az állattartóknak.
A vadőrök eddig legalább a nyomkövetős nyakörve segítségével figyelni tudták a mozgását. Most azonban ennek a reménye is elveszett.
Trentó tartományi kormányzata pénteken azt nyilatkozta, hogy Val Cion hegyvidékén találták meg a medve nyakörvét, viszonylagos épségben.
Az Australian Associated Press szerint a hatóságok már augusztus 16-a óta keresték az eszközt, amely azóta „furcsa jeleket adott".
Papillon először 2019 júliusában szökött el a jól őrzött objektumból és a szakemberek csak jóval később, 2020 áprilisában tudták befogni. Hamarosan azonban újra szökésben volt és a mai napig nem került elő.
A medvék a veszélyeztetett fajok közé tartoznak, ám egyre növekvő aggodalomra adnak okot Trentóban, a közvetlenül a németül beszélő Dél-Tirol mellett található alpesi tartományban.
Az állatokat évekkel ezelőtt telepítették vissza egy Európai Unió által finanszírozott program segítségével, ami miatt gyakoribbá váltak az ember és medve közti találkozások és konfliktusok.
A gazdálkodók komolyabb megszorító intézkedéseket követelnek a haszonállatokat érő támadások miatt, ám az olyan, drasztikus lépéseket, mint a kilövési engedélyek adását a környezetvédők ellenzik.