Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Egy közelmúltban készült tanulmány becslése szerint éves szinten világszerte mintegy 13 millió ember jár bálnalesre a világ különböző térségeiben.
Például az USA-ban, a Massachusetts-öböl torkolatánál, Cape Cod és Cape Ann között található Stellwagen Bank National Marine Sanctuary a világ egyik legjobb bálnafigyelő helye. Egy 2020 végén készített kutatás kimutatta, hogy a helyi vállalkozásokkal, például az utazásszervezőkkel való együttműködés révén a természetvédelmi terület jelentős gazdasági előnyöket biztosít a környező közösségek számára is.
Országos szinten pedig a bálnafigyelő turizmus több milliárd dollárral járul hozzá az Egyesült Államok gazdasági teljesítményéhez, miközben több ezer munkahelyet is fenntart.
A bálnavadászat egy illusztratív példa arra, hogyan képes az emberiség szinte visszafordíthatatlan kárt okozni az óceánok ökoszisztémájában, élővilágában. A "Vörös leviatán: A szovjet bálnavadászat titkos története" című könyv részletesen bemutatja, hogyan játszott a Szovjetunió központi szerepet mind ebben a halálos iparágban, mind pedig abban a tudományos kutatásban, amely hozzájárult a faj megmentéséhez.
Először azonban tekintsünk vissza az időben még korábbra!
A bálnavadászat aranykorában az emberek sokszor az életüket is kockára téve, vitorláshajók tucatjairól vadászták tömegesen ezeket a védtelen, lassú és nagytestű élőlényeket, a kihalás szélére sodorva például az orrszarvú bálnákat és az ámbrásceteket.
Az 1800-as években az amerikai bálnavadászok korlátlanul és akadálytalanul hajóztak a világ óceánjainak minden szegletébe,
beleértve az Oroszország szibériai területei körüli vizeket is. A cári tisztviselők pedig tehetetlen dühvel nézték, ahogy az amerikaiak bálnákat ölnek vizeiken.
Ekkoriban ezeket az állatokat még nem étkezési célra, hanem főként tüzelőanyag előállításához használták. A gigantikus tetemeket feldarabolták, lefőzték, majd többféle termékké alakították a húsaikat.
Az olajat világítás mellett, szerszámgépek kenéséhez, szappanokban, festékekben és lakkokban is felhasználták, de a bálnák csontjait is hasznosították különféle fogyasztási cikkek előállítására.
A csontok fontos elemei voltak az akkoriban nagyon divatos női fűzőknek. Elmondható tehát, hogy a bálnák korábban ugyanolyan értékes természeti erőforrásoknak számítottak mint a fa, az ásványok, vagy akár a kőolaj. Például, a spermacet fejéből kinyerhető olajból készített gyertyát tartották a legjobb minőségűnek, az ugyanis fényes, tiszta lángot bocsát ki felesleges füst nélkül.
A 19. században annyira elterjedt volt a bálnaolaj, hogy a bálnavadászat lett a motorja a világ energiapiacának. Ez egészen addig a napig így volt - pontosabban a nap jelezte, új korszak elejéig -, amíg Pennsylvania államban rá nem bukkantak a pálfordulást hozó kőolajmezőre, 1859. augusztus 27-én.
Az 1870-es években a kőolaj fokozatosan felváltotta a bálnaolajat. Mivel akkorra már egyre kevesebb kifogható bálna maradt, úgy tűnt, hogy az iparágnak leáldozott. Ám a bálnavadászok találtak új, még kiaknázatlan piacokat maguknak. Hidrogénezéssel - egy olyan kémiai eljárással, amellyel a folyékony olajat szilárd vagy félig szilárd zsiradékká lehet alakítani - a gyártók az erős szagot árasztó bálnafélék felhasználásával
emberi fogyasztásra alkalmas szagtalan margarint tudtak létrehozni.
A margarin két fő alapanyaga a zsír és az olaj, amelyek lehetnek növényi, de akár állati eredetűek is. Amikor a 19. század végére már nem volt szükség a kellemetlen halszagú olajra a világításhoz, a margariniparnak nagyon jól jött az akkoriban még bőségesen rendelkezésre álló fajból kinyerhető anyag. Ekkoriban a bálnaolaj volt a legolcsóbb étkezési olaj, nem csod hát, hogy a legtöbb margarin is ebből készült.
Nagyjából ugyanebben az időben a norvégok feltalálták a robbanószigonyt, amellyel hatékonyabbá és gyorsabbá vált a bálnák vadászata, valamint egy speciális csúszdát, amely lehetővé tette a leölt állatok feldolgozását a hajók fedélzetén is.
Ahogy a gépesített bálnavadászat az 1920-as és 30-as években egyre nagyobb teret nyert, a norvég, brit és japán bálnavadászok olyan mértékben és ütemben vágták le a kék-, az uszonyos és a púposbálnákat, amit ma már nehéz elhinni. Például 1937-ben a fennmaradt információk szerint 63.000 állatot öltek le, és dolgoztak fel.
A cikkünk további érdekességekkel, például a bálnavadászat leáldozásának okával, a következő oldalon folytatódik.
