Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Bourges-ból, Franciaországból.
Magyar női kosárladacsapat még soha nem játszott a Szuperkupa-döntőben,
így a Sopron számára újabb történelmi lehetőség adódott arra, hogy elsőként hozza Magyarországra a FIBA díszes kupáját.
A kiírás értelmében ehhez a 2021-22-es szezon Európa-kupa győztes csapatának, a francia Bourges-nak a csarnokában kellett pályára lépni. A Bourges tehát tavaly a másodikszámú európai kupa győztese lett, de idén ősszel már a legrangosabb sorozatban, az Euroligában indul. A franciák nem abba a csoportba kaptak besorolást, mint a Sopron, azaz az alapszakaszban a két együttes elkerüli egymást.
A Bourges-ba hétfőn este megérkezett soproni csapat két edzéssel készült a mérkőzésre. Korábban sem francia, sem magyar csapat nem tudott nyerni ebben a sorozatban, így mindenképpen sporttörténelmi találkozóra volt kilátás. A francia kisvárosban elég nagy feneket kerítettek a döntőnek, az utcákat ellepték a meccs plakátjai. Ehhez képest a közönség lassan gyülekezett a döntőre. A franciák valamit mindenesetre tudhattak, mert az előre kinyomtatott jegyzőkönyvön 2500 nézőt írtak be.
Később még érkeztek, így közel 4000 néző előtt kezdődött a döntő.
A Sopron kezdőcsapata a következő volt: Fegyverneky, Kunek, Brooks, Sykes, Magbegor. Egy magyar, két ausztrál, egy szerb és egy amerikai játékos tehát.
Az első támadásnál három (!) soproni ziccer maradt ki, de aztán a center Magbegor kosarával a Sopron vezetett. Mindkét csapat támadásaiban sok volt a hiba a meccs elején.
A nagy kapkodásban a magyar csapat jobban szedte a támadólepattanókat, de a helyzetek értékesítésével sok volt a gond.
Éppen ezért nagyon kevés volt a pont, 5 perc elteltével 4-3-ra vezetett a Sopron. A 6. percben a soproniak amerikai játékosa, Sykes egyedül vitte végig a labdát a pályán és nagyon szép kosarat dobott. Ezzel 6-3-ra vezett a magyar bajnokcsapat.
Nem sokáig. A Bourges is megmutatta, hogy a pályán van és két támadásából elért 4 ponttal a maga javára fordíotta az állást. A 9. percben egy labdavesztés után 13-9-re már a franciák vezettek, Gáspár Dávidnak időt kellett kérnie. Nem alakult jól tehát az első negyed vége, Sztankovics két büntetőt hibázott el, s hosszú szünet után Sykes büntetői jelentették a soproni felzárkózást.
10 perc után 15-11-re vezetett a Bourges.
A második negyed első kosarát Czukor Dalma szerezte (15-13), majd a higanymozgású Sykes betörése után 17-17-re egyenlített a Sopron. Sykes minden megmozdulásán látszott, hogy nagy játékos, s bár még csak az idény elején járunk, ő nagy fogásnak tűnik a Sopron számára. A zöld-sárgák első sikeres tripláját Jelena Brooks süllyesztette el, ezzel hosszú idő után ismét átvette a vezetést a vendégcsapat. Javult a magyar csapat játéka,
Sykes már 10 pontnál járt,
Brooks két büntetőt dobhatott, s ezzel már 24-19-re vezetett a Sopron.
Ekkor Brooks 12 pontos volt, gyakorlatilag ő és Sykes tartotta versenyben a magyarokat. A 18. percben 26-21-re vezetett a Sopron. Ekkor megint a Bourges percei következtek, mert Kunek ziccert hibázott, a franciák pedig két támadásból 4 pontot szórtak. A negyed utolsó percét alaposan elrontottuk, Sykes két ziccert hagyott ki, a Bourges könyörtelenül használta ki a hibákat. Fájó volt nézni meccs első félidejének utolsó 2 percét, amikor
a közönsége által űzött-hajott Bourges 8-0-s sorozatot csinált és a szünetben 29-26-ra vezetett.
A Bourges az első félidőben keményen védekezett, de ez az ellenfél egyáltalán nem tartozott a verhetetlen csapatok közé - csak éppen pontosabb játék kellett a Soprontól. De a második félidő sem így indult. Három soproni támadás maradt pont nélkül, a túloldalon a kanadai Alexander egymaga vette a hátára a franciákat.
36-26-os állásnál már 15-0-s szériában volt a Bourges,
amelyet nem tudott a Sopron megállítani. Nem véletlenül kellett Gáspár Dávidnak időt kérnie, mert a második félidő első három és fél percében nem született magyar kosár.
Az időkérés után Brooks dobott kosarat, ezzel 36-28 lett az állás. Egészen érthetetlen hibákat követett el a magyar csapat, egy labdaszerzés után egyszerűen kidobtuk a labdát az oldalvonalon kívülre. Persze, hogy kosárral büntetett a Bourges. A két soproni magasember, Sztankovics és Magbegor pontjai nagyon hiányoztak.
Egyedül Jelena Brooks tartotta a soproni csapatban a lelket,
ő és a kanadai Alexander 16-16 pontnál járt.
Brooks mellé kellett volna felnőni valakinek, ebben az esetben egyáltalán nem lett volna reménytelen ez a meccs. Bankole triplája a Sopron szempontjából a lehető legrosszabbkor érkezett, mert ezzel 41-32 lett az állás. Az ausztrál Kunek ekkor dobta az első két pontját - büntetőből. Magbegor számolatlanul hagyta ki a helyzeteket, a Bourges a végén még bevágott a sarokból egy kettest, így az utolsó szünetben 43-34 volt az állás.
A 30 perc alatt dobott 34 soproni pont nagyon-nagyon kevés volt.
Meg az a 8 pont is, amit a Sopron a harmadik negyedben dobott.
A negyedik negyed elején a Sopron két labdát is megszerzett a védekezésben, de mindkét dobás (Sykes, Fegyverneky) kimaradt. Így pedig nem tudtunk feljebb zárkózni. Collin kosarával 45-34 lett az állás, majd Sykes ellen fújtak be egy sportszerűtlent a játékvezetők. Majd Gáspár Dávid is kapott egy technikait. Látszott, hogy ezt a meccset nem fogja tudni megnyerni a Sopron, pedig ezen az estén egy közepes teljesítmény is elég lett volna a szintén nem tündöklő francia csapat ellen.
A Brooks ellen megítélt újabb sportszerűtlen hiba után növelte előnyét a Bourges, amely már 13 ponttal vezetett.
Innen kellett volna a Sopronnak visszajönnie 7 perc alatt, de a támadásefejezésekkel komoly gondok voltak ezen az estén.
A meccs utolsó öt perce a Bourges számára már örömjátékká változott, 52-36-os vezetésüknél senki sem gondolta, hogy innen fordíthat a Sopron. Már csak azért is, mert a negyedik negyed 7. percében született meg az első soproni kosár ebben a 10 perces szakaszban. A vége kellemetlenül súlyos vereség lett, ennél azért mindenki többre számított talán. A végeredmény 65-44, azaz 21 pontos különbséggel nyert a francia bajnokcsapat.
Az Euroliga-győztes magyar alakulatban egyedül Brooks nyújtott olyan teljesítményt, amivel egy ilyen meccset meg lehet nyerni, a többiek sajnos nem tudtak felnőni hozzá. Az első félidőben még jól játszó Sykes a második húsz percre visszaesett. Az biztos, hogy
Gáspár Dávidnak nagyon sok munkája lesz
ezzel a csapattal, hogy ütőképes együttest tudjon varázsolni Sopronban.
Női kosárlabda Szuperkupa-döntő: Tango Bourges (francia) - Sopron Basket 65-44 (15-11, 14-15, 14-8, 22-10).
A Bourges legjobb dobói: Alexander 20, Guapo 16.
A Sopron legjobb dobói: Brooks 20, Sykes 10, Magbegor 8.