Elmondta az igazat A Nagy Őről Lékai-Kiss Ramóna

Árpa Attila
Vágólapra másolva!
A TV2 nagysikerű társkereső realityjének műsorvezetője, Lékai-Kiss Ramóna először vezethette A Nagy Ő című műsort, melyben Stohl Andrást váltotta. Lékai-Kiss elárulta, hogy mi történt a kulisszák mögött és milyen volt számára egy ilyen műsor háziasszonyaként szerepelni.
Vágólapra másolva!

Lékai-Kiss Ramóna bevallotta, hogy minden percét imádta A Nagy Ő forgatásának, bár mielőtt elvállalta, voltak kétségei azzal kapcsolatban, hogy neki való szerep-e. Elárulta, hogy az első eset volt, hogy a TV2 programigazgatójánál visszakérdezett, amikor közölte vele, hogy neki szánja a műsorvezetői szerepet.

Lékai-Kiss Ramóna és a Nagy Ő, Árpa Attila TV2

– idézi a Bors Lékai-Kiss Ramóna szavait, aki a SorozatWiki podcast adásában mesélt arról, hogy először nem igazán találta a helyét a forgatások ideje alatt.

"Hiszen valahol Árpa Attilát kéne támogatnom, az adott Nagy Ő-t, de nőként a nőket fogom megvédeni" – folytatta a műsorvezető, aki számára nagyon fontos, hogy szolidáris legyen nőtársaival.

A műsorvezető elmesélte, hogy nemcsak a kamerák előtt, de azok mögött is aktív szerepet vállalt a műsor készítésében, amire eddigi karrierje során még nem volt példa, ezért is jelentett számára óriási kihívást és egyben élvezetet is.

– mondta Lékai-Kiss Ramóna, aki részt vett a műsor szerkesztésében és a szövegírásban is, így hamar megtalálta a kihívást és a szerepét is.

Az öltözőmben történtek meg néha a kreatív beszélgetések, hogy mi, hogyan, merre, meddig... Azt nagyon fontos elmondani a nézőknek, hogy ezek nem megírt történetek, tényleg az élet írta ott. Tehát ezek a hölgyek, akik ott voltak, küzdöttek Attiláért. Nagyon jó volt látni, hogy egytől egyig megpróbálják megmutatni magukat. Nyilván nagyon sok vicces epizód volt, vicces jelenet. Sőt, olyan is volt, amikor teljesen megdöbbentünk, mert néha kifordultak magukból az adott szereplők, de közben volt egy Nagy Ő. Érthető volt..." – zárta gondolatait a TV2 műsorvezetője.

Lékai-Kiss Ramóna Fotó: Csudai Sándor - Origo