A transzneműek szerint az orvosok nem elég kedvesek velük

A demonstrator taking part in an LGBTQ pride march wears a combination EU-rainbow flag in Berlin on June 26, 2021. (Photo by John MACDOUGALL / AFP)

Az amerikai transzneműek szerint az egészségügyi vizsgálatok során az orvosok érzéketlenek, mert nem mindig a megfelelő névmásokon szólítják őket.

Egy tanulmány azt vizsgálta, milyen tapasztalatai vannak az amerikai transzneműeknek az egészségügyi vizsgálatokon az orvosokkal: a transznemű betegek amerikai és kanadai klinikusokkal szerzett tapasztalatait foglalta össze, melyben harminc transznemű felnőttet kérdeztek meg arról, hogyan élik meg ezeket a vizsgálatokat és milyen tapasztalataik vannak.

A válaszok több helyen utaltak arra, hogy a transznemű betegek szerint az orvosok és egészségügyi dolgozók túl érzéketlenek velük szemben, megbélyegzőnek élik meg a velük folytatott beszélgetést, például azért, mert sokszor rossz névmásokon szólítják őket: a férfiból nővé vált transzneműeket sokszor „he/him", a nőből férfivé váltakat pedig „she/her" megszólítással „bélyegzik meg".

A tanulmány kérdéseinek kifejtős válaszait azért érdemes tanulmányozni, mert kifejezetten fejleszthető vele az elmaradott, konzervatív-heteronormatív szókincs: az „apogender" kifejezés, amire még talán nincs magyar megfelelő például azt jelöli, amikor valaki úgy érzi, a megadott nemi kategóriákba nem fér bele, tehát sem a „nő", sem a „férfi", sem az „egyéb" rubrikát nem tudja megjelölni a betegfelvételi űrlapokon.

Ehhez aztán rögtön kapcsolódik az „ontológiai elnyomás" kifejezés, mely éppen arra utal, amikor valakit ezen egyedisége miatt „megbélyegeznek". Persze ez a megbélyegzés a woke felfogás szerint lehet maga a kérdés feltevése is, vagy az egyszerű kérés, mely szerint töltse ki az űrlapot, amin ilyen bántó-offenzív módon ott szerepel a „Nő"-„Férfi"-„Egyéb" rubrika.

Persze a nem megfelelő, támadó vagy adott esetben bántó orvosi attitűd sajnos egy igencsak gyakori jelenség, mely nemcsak a tengerentúlon okoz problémát, így nem szabad bagatellizálni a válaszadók visszajelzéseit. Az azonban komoly kérdéseket vet fel, hogy hogyan vegye ezentúl bárki is komolyan azt a tényleg valós problémát, amit a nem megfelelő orvosi attitűd, például a szülészeteken gyakran előforduló orvosi bántalmazó viselkedés okoz.

Ha az egyértelmű egészségügyi kérdésfeltevéseket, az anamnézis felvételéhez szükséges adatbekérést is támadásnak veszi valaki, az csak hátráltatja azt az egyébként is nehéz, sziszifuszi munkát, amit az ügyért tenni lehet.

Ez utóbbi problémafelvetést csak tetézi, hogy a válaszadók komoly problémaként jelölték meg azt, hogy a szülészet és a nőgyógyászati ellátás bináris, vagyis – most kapaszkodjon meg az olvasó – olyan módon támadja a transzneműeket, hogy azt meri mondani, hogy a szülészeti-nőgyógyászati ellátást igénybevevő betegek: nők.

Elkeserítő, hogy ez a tanulmány is csak azoknak a tudományos munkáknak a sorát szaporítja, mely részt vesz ebben a politikai ámokfutásban, hiszen célja kimondottan az orvostudomány kulturális változásának előmozdítása, a szakpolitikák felülvizsgálata és az egész rendszer befogadóbbá és kevésbé erőszakossá tétele. Persze ezek a célok fontosak lennének, de amíg az erőszaknak számít a nőgyógyászaton nőnek nevezni a pácienst, addig túl sok értelme nincs, épp ellenkezőleg.

Ezzel az ámokfutással csak több kirekesztést, gyűlöletet és erőszakot visznek a rendszerbe és azt érik el, hogy még több pályaelhagyó legyen az egészségügy területén, mint eddig, a helyüket pedig az őrületet támogató mozgalmárok vegyék át. Szép Új Világ, köszi, de nem kérünk belőled!