Detroit nagykövete - Opel Rekord C Coupé (1971)

Az Opel a kisméretű Kadett és az elegáns Kapitän közötti tér betöltésére alkotta meg a Rekord típust. Az új modell sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy több mint két évtizeden keresztül gyártották, közel ötmillió példányban. Egy gyönyörűen restaurált példánnyal illusztrálva mutatjuk be a modell történetét.

A cikk a Veterán Autó és Motor 2006/10-es számában jelent meg

Elnyűhetetlen volt a négyhengeres Opel motor, de a hathengeres is elfért a tető alatt

1965-ben, több mint 800 000 legyártott példány után érkezett az utód, a Rekord B. A váltást az új motorválaszték megjelenése indokolta: végre nyugdíjba vonulhatott a másfél literes hajtómű, amelynek őse még a háború előtti Olympiában debütált. Helyére 1492 köbcentis, 60 lóerő teljesítményre képes négyhengeres került, ennek növelt furatú, 1698 cm³-es, 75 lóerős, 1,7S jelzésű variánsa váltotta le a régi ezerhétszázast. Megjelent egy 1,9S kóddal jelölt, 1897 köbcentiméteres erőforrás is, az előzőekével azonos lökethosszal - a kilencven lóerős autóhoz kétkörös fékrendszer is dukált. A modellváltás szinte érintetlenül hagyta a Rekord zászlóshajóját: a B 6-os műszakilag alig különbözött elődjétől. A négyhengeresekben viszont nemcsak a szív volt új: szériafelszerelés lett az első tárcsafék, és a 12 voltos elektromos rendszer sem volt többé a nagyok kiváltsága. Természetesen küllemében is módosult az autó: kicsit szélesebb, hosszabb és laposabb lett a karosszéria, előre szögletes, hátulra kerek lámpák kerültek, és átalakult a hűtőrács is. A kivitelek terén annyi változás történt, hogy Deluxe verzióban is rendelhető lett a kétajtós típus.

Hatalmas csomagtér egészíti ki a fejedelmi méretű utasteret, így minden adott a tökéletes túraautóhoz

Alig tizenegy hónapos gyártás, kevesebb mint 300 000 elkészült példány után az átmeneti Rekord B átadta helyét az újabb sorozatnak. Az 1966 augusztusában bemutatott C-széria kocsiszekrénye teljesen új fejlesztés volt, és ahogy az lenni szokott, némileg nagyobb lett az elődnél. Már amelyik változatnak volt felmenője: az ötajtós kombi ugyanis újonc volt a csapatban - ma már furcsa belegondolni, hogy korábban kizárólag három ajtóval gyártották. Az új puttonyosnak normál és Deluxe-variánsa várta a vásárlókat, akik megerősített hátsó tengellyel is rendelhették az autót - akárcsak a háromajtós változatot és a furgont. A Karmann-nál és a kölni Karl Deutsch műhelyében készült néhány példány kabrió felépítménnyel is. A motorkínálat alján az ezerötszázas ezúttal 58 lóerős teljesítménnyel szerénykedett, ennél kettővel tudott többet az 1698 cm³-es erőforrás 1,7N jelzésű verziója, az 1,7S és az 1,9S változatlanul került át a Rekord B-ből. A biztonságos megállást rásegítővel ellátott kétkörös rendszer szolgálta, továbbra is maradt azonban a hátsó dobfék.

Az utolsó szériákon fekete alapú műszerek jelentek meg, a bal oldali kombinált kijelző helyét óra foglalta el

A kupé és a Deluxe-kivitelekhez alapáron járt dísztárcsa, billenthető belső tükör, gumiütközős lökhárító, valamint hamutartó-, motortér- és kesztyűtartó-világítás. További extrákat is választhatott a tulajdonos, például kétszínű fényezést, fehér oldalú gumikat, ködlámpát, váltóáramú dinamót és biztonsági, laminált szélvédőt, sőt akinek volt rá több mint 350 márkája, tetőablakot is rendelhetett. Pénztárcafüggő volt a Blaupunkt rádió is, háromféle típusban, amelyek közül az ultrarövidhullámokat is fogó csúcsmodell közel 400 márkát kóstált. Létezett néhány kivitelfüggő extra is: kizárólag a négyajtós, lépcsős hátú és az ötajtós kombi változathoz kínáltak egybepados első ülést, a kombi- és furgontulajdonosok gyári tetőcsomagtartóval növelhették járművük szállítókapacitását, kénytelenek voltak viszont nélkülözni a hátsóablak-párátlanítót. Aki nem kedvelte a kormányváltót, az válaszhatott padlóról kapcsolhatót, ennek felára közel kétszerese volt a normál négyfokozatúénak.