Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia

Spanyol telivér - Seat Leon Cupra

Vágólapra másolva!
Manapság már minden sportkocsiból visszavesznek, hogy utcán is használható legyen - ez történt a Leon Cuprával is. Papíron egy versenyautó alapja, de mégis elmaradt belőle az érzés. Ettől függetlenül nagyon komoly sportkocsi.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Az egyik apró különbség az FR-hez képes, hogy nagyobb a levegőbeömlő nyílás

A spanyolok mintha mindenkit egy kicsit húznának az új Cuprával, hiszen hagytak látható tartalékokat. Az autó külsőre alig megkülönböztethető a szerényebb FR-től, igaz, vannak jelek, de valahogy az elemi erejű megjelenés elmarad. Lenne még hová nyúlni. A belső térben csak a Cupra feliratú kagylóülések jelentenek különbséget, hiszen a kormányon vagy a váltón található felirat sportosításra kissé karcsú.

A hajtásban sem erőltették meg magukat, büszkén hirdetik, hogy ugyanez a motor van az Audi S3-asban. Igen, szerkezetileg ugyanez, csak annál több töltőnyomást engedélyeztek. Sőt, ott van a Cuprából készült versenyautó, amely játszi könnyedséggel hozza ebből a blokkból a 300 lóerőt. Hát szórakoznak velünk. Lehet, bár árulkodó, hogy a Cupra mögül elmaradt a korábbi R betű. Remélhetőleg lesz tehát egy még combosabb változat, a lehetőség adott. A motor tudna többet, egy sperr difi is elférne, nagyobb fékek is jöhetnek, és hát a spoilerezésben a Monster-csomag is új utat nyitott. Gyerünk Seat, mutassatok valamit!

Forrás: [origo]

Az utastérben szinte csak ennyi az újdonság

Egy kicsit azért furcsa ez, hiszen a Cupra így is a kategória egyik legjobbja. A 240 lovas TFSI motor nagyon szépen dolgozik, nem csak alul húz, ahol egészen korán leadja a 300 Nm-es maximális nyomatékát, hanem bizony szépen pörög is. A gyorsulásérzet egészen jó, a turbólyuk ebben az autóban már nem ismert fogalom. Egészen lentről húz, aminek köszönhetően nem kell feltétlenül szétpörgetni. Papíron 6,4 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, ezt azonban nehéz reprodukálni, ugyanis még ezt a 225-ös gumit is egészen hamar elpörgeti. Nagy sebességnél már nem áll fenn ez a probléma, nagyon gyorsan szökik fel a kilométeróra mutatója, de a 247 km/órás végsebességet nem akartuk kipróbálni. Szerethető motor, csak az étvágya ne lenne annyira nagy. Nagyon nyugodt használat mellett is megevett 14-15 litert, de amint a sofőr elkezdi kihasználni a képességeit, bizony 18-20 liter felé tolódik ez az érték. Összehasonlításként a jóval erősebb, 2,3-as Mazda3 MPS kevesebbel beéri.

A Cupra akkor kezd kitűnni a többiek közül, ha elindulunk vele kanyarogni, a futóműve ugyanis parádés. Igazak rá a bevezetőben használt tézisek, vagyis utcán is használható, de azért bitang jól fordul. Hiányzik belőle egy sperr difi, de bekapcsolt ESP-vel az elektronika korrigál helyettünk. Alapvetően orrtolós, hiszen elsőkerék-hajtású, de kanyar-bemeneteken kellemesen mozgatható a háta. Ha azt nézzük, hogy cserébe a mindennapok során is elviselhető kompromisszumra késztet, akkor igen kiváló minősítést kaphat. Persze, mindezt úgy kell érteni, hogy egy kényelemre hangolt futóműves autóból átülve meglepődünk, mennyire ráz.

Forrás: [origo]

A számlap azért más; a sebességmérőt nehéz lenne kiakasztani

Forrás: [origo]


18-as felni alatt lapul a hatalmas, 345 mm-es tárcsa





Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről