Februárban az egész Európára kiterjedő közlekedésbiztonsági ellenőrzést hazánkban is megtartották, amelynek adataiból kiderült, hogy a magyar autósok körében még mindig nem eléggé elterjedt a biztonsági öv használata - írja az AUTÓPIAC.

A Február 19. és 21. között tartott ellenőrzés során idehaza összesen 7634 olyan autóst találtak a rendőrök, aki nem használt biztonsági övet vagy gyermekülést - derül ki az AUTÓPIAC március 12-én megjelenő számából. Az autós hetilap szerint városban statisztikailag kimutathatóan kevesebben, nagyjából 43%-os arányban kötik be magukat az emberek, mint autópályán, ahol 63% ez a szám. Utóbbit veszélyesebb üzemnek tartják a magyar autósok, bár az 50-es tempó körül bekövetkezett baleseteknél az ember már képtelen kitámasztani magát. Évente körülbelül 300-an halnak meg úgy, hogy ennél kisebb sebességgel következik be a baleset. Még ennél is figyelmeztetőbb adat, hogy az AUTÓPIAC szerint a közúti balesetekben elhunytak esetében, öt közül négyen nem kapcsolták be a biztonsági övet. A legutóbbi ellenőrzés szerint ugyan némileg javul az övhasználat aránya, és megfigyelték, hogy az emberek a sajátjuknál többre értékelik a gyermekük életét - a biztonsági gyermeküléssel kapcsolatos szabálysértések száma alacsonyabb. Magyarország messze elmarad a skandináv és Benelux államok, valamint Németország és az Egyesült Királyság statisztikáitól, náluk már hosszú ideje 90%-os az övhasználat aránya, írja a hetilap.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]