Jin és jang szellemében - Mazda MX-30 teszt (2020)

Lassan alig marad gyártó, amely legalább egy valamirevaló elektromos modellt ne tudna kirakni a kirakatba, hiszen ezt ösztönzik az uniós károsanyag-kibocsátási előírások és vásárlói oldalról az állami támogatások is. A Mazda első villanyautójában összecsap az értelem az érzelmekkel, míg én ismét egy gyorstöltőnél fagyoskodom.

Minden kezdet nehéz, a Mazda viszont az utóbbi időben nem igazán hibázik. Nem is tudok hirtelen olyan autót mondani tőlük az elmúlt 10 évből, ami ne lett volna zseniális a maga módján. A szívó benzinmotort tökélyre fejlesztették, megtalálták azt a jellegzetes formavilágot (Kodo), ami tetszik a többségnek, és az igényességet a végletekig fokozták. Megy is nekik a bolt, megdolgoztak érte. Az első Mazda villanyautó valódi mérföldkő a márka történetében, de a kontrasztok autója, egyszerre lehet dicsérni és szidni, én mégis megpróbálok objektív maradni.

Unalmas közhely, hogy 2020 kompakt slágere a crossover, a Mazda ebben biztosra ment. A CX-30-hoz hasonló méretekkel rendelkező (és egyazon architektúrára épülő) városi SUV-ot rajzoltak, ami nem akar nagyon más lenni, mint a hagyományos autók.

4,4 méteres hosszával városban simán élhető, de szűk helyen parkolni sem vészes vele.

Az arányok mazdásan menők, a hosszú motorháztetővel és a kupés tetővel, a lámpatestek tervezői pedig már a szobrászat határát súrolták. Mégsincs semmi, ami a szemnek furcsa lenne, ez simán csak egy ízléses bódé.

Igazán érdekes, hogy a Mazda úgy gurított elegánsat a forma tekintetében, hogy a villanyautó-design legfontosabb jellemzőjét szándékosan elhagyták: tettek rá hagyományos hűtőrácsot. A C-oszlopba mart Mazda felirat gyönyörű részlet, a nagy pofonért kicsit közelebb kell hajolni: a mellette lévő Electric jelzés csak egy filléres matrica. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy eltávolítsam, de aztán nem bántottam szegényt. A nagyon űrhajósra tervezett formák általában egy évtizeddel később már viccesen néznek ki, ilyen az első generációs Nissan Leaf is például.

Nem játszik űrhajósat, de az ajtók érdekesek

Szerintem az MX-30 formája tíz év múlva is kívánatos lesz, mert ügyesen illesztették bele az egyébként is izgalmas Mazda-világba. Az autó wow-faktorának egyik fő eleme a két hátsó ajtó, melyek feleakkorák, mint egy rendes autón, és hátrafelé nyílnak. A Mazda csinált már ilyet az RX-8-ason, és ahogy ott is őrülten izgalmas volt, úgy itt is mindenkit egyből ez érdekel (még a BT-50 pickup egyik kabinváltozata is ilyen kialakítású volt, csak az feledésbe merült). Elhagyták a B-oszlopot is, az első ajtók szinte derékszögben nyílnak, így valószínűtlenül nagy nyílás tárul fel előttünk.

Ironikusan nézve bravúrja az MX-30-nak, hogy ötajtósként jóformán egy háromajtós praktikumát nyújtja, ugyanis ez a megoldás használhatóságban elvérzik: ha valaki ki akar szállni hátulról, akkor az előtte ülőt is ki kell tessékelnie.

Gondolom lekutatták, hogy ebben az autóban ritkán fognak hátulra ülni, mert az ablakok is lehetetlenül kicsik,

és persze lehúzni sem lehet őket. Furcsa részlet a vezetőülés hátuljára helyezett gomb, amellyel álló helyzetben a hátsó utas tudja tologatni az elülső széket. Nyilván arra az esetre gondoltak, amikor már csak hátul ücsörög valaki, már kiszállna, de nem bír.

Mindenesetre a gyerekek remekül szórakoztak vele, hát még én, mikor minden indulásnál állíthattam vissza. Elöl cserébe pazar a berendezés és azért ez a lényeg, kit érdekelnek a potyautasok? Az anyagok jó része újrahasznosított, mégis remek tapintású, ilyenek az ajtókárpitok, az ülések, de csinos és otthonos hangulatú a sok parafa is (tudták, hogy a Mazda 100 évvel ezelőtt parafagyártóként indult?). Jól el lehet férni, az üléspozíció majdnem tökéletes, de az ülőlap lehetne egy leheletnyivel hosszabb.

Fura klímapanel és még furább akkumulátor

Kiváló minőségű az összeszerelés, ahogy azt már a Mazdától megszokhattuk, ilyen értelemben nem túlzás egy lapon említeni a prémiummárkákkal. A műszerfal bár részben digitális, nem sokban tér el a fosszilis üzemanyaggal hajtott Mazdákétól. Fokozatválasztó karja is inkább egy hagyományos automatáét idézi és, akad egy újabb kontraszt is: a középkonzol két képernyője. A fentin a menürendszer fut, szépen, gyorsan egy igényes kijelzőn. Az alsón a klímabeállításokat kezelhetjük, de igazából ide értelmetlen volt kijelzőt tenni.

Sokkal praktikusabb lenne valódi gombokkal állítani a szellőzés helyét vagy az ülésfűtést, legalább a hőmérsékletállításnak meghagytak egy-egy fizikai kapcsolót . Az igazi baj azonban nem ez, hanem hogy

ide egy sokkal silányabb LCD jutott, ami egyfelől zavaróan tükröződik, másfelől a sötét színeket túl gyengén jeleníti meg,

így sötétben világít az egész kijelző. Bosszantó apróság, és ilyenből van még néhány az MX-30 tarsolyában, de a fő gond a kicsi akku, ami a Mazda a kutatásaival magyaráz: egy átlagos autós az esetek 99 %-ában nem megy 48 kilométernél messzebbre.

Felmerül még környezettudatosság is az érvek között, beleértve a gyártást és a kisebb tömeget is, de a 35,5 kWh manapság már sovány. Az aktuális Leaf 40 vagy 62 kWh-s akkumulátorral érkezik, de például az apró Skoda Citigo elektromos változatában is 36,8 kWh-s a telep. Ez a 35,5 kWh bruttó, a nettó 32 (ennyit enged beletölteni), ennyi táplálja a 143 lóerős elektromotort, amely pedig forgatja az első kerekeket. A csomagtérben két kábel is van, az egyikkel az otthoni, a másikkal a nyilvános töltőkre csatlakozhatunk, előbbin 3,7, utóbbin 50 kW-os töltés a maximum.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!