Potápi Árpád János: Az elmúlt 100 év bizonyította, hogy a magyarság meg akar maradni
99 éve írták alá a trianoni diktátumot, amivel Magyarországot tönkre akarták tenni.
99 éve írták alá a trianoni diktátumot, amivel Magyarországot tönkre akarták tenni.
Politikai eszközökkel, békés körülmények között tudunk ezért tenni - mondta az államtitkár.
2010 óta a kormány nemzetpolitikának kiemelt célja, hogy a világ magyarsága az identitását meg tudja őrizni.
Az 1848-as hősök leszármazottainak lenni azt jelenti, hogy meg kell óvni Magyarország szuverenitását.
A rendelkezésre álló források 80 százalékát pályázatok keretében osztják szét.
2010 óta folyamatosan erősödik az ország - mondta Potápi Árpád.
A kormány közbenjárásának is köszönhetően újították fel az 1764-es székelyöldöklés madéfalvi emlékművét
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kijelentései nem tetszettek az erősen nacionalista volt román államfőnek.
A Magyar Összefogás listája több mint 75%-ot szerzett.
Az összeg majdnem 3 milliárd forint lesz.