Ezért nem célszerű meghámozni az almát

Vágólapra másolva!
Az almát sokan meghámozzák, pedig nem kellene: héjában olyan speciális anyag található, amely zsírégető hatású, segíti az izomépítést és a fogyást is.
Vágólapra másolva!

Az Iowai Egyetem szakembereinek olyan természetes hatóanyagot sikerült azonosítaniuk, amely védelmet nyújthat az elhízás és az ezzel járó problémák ellen.

Állatkísérletek során bebizonyosodott, hogy az urzolsav, amely viszonylag nagy mennyiségben található az alma héjában, de megtalálható például a bodzavirágban, az oregánóban, a kakukkfűben és a bazsalikomban is, növeli a jó zsírégető tulajdonságokkal rendelkező barna zsírszövet és az izomszövet mennyiségét a szervezetben. Az urzolsav jótékony hatásai nem ismeretlenek a kutatók előtt, hiszen korábbi vizsgálatok már igazolták a vegyület izomtömeg-képző és izomerősítő, valamint szívvédő és rákellenes hatásait. A mostani vizsgálatban ezért arra keresték a választ, hogy miként hat az urzolsav a zsírdús táplálékkal etetett egerek anyagcseréjére - olvasható a PLoS ONE szakfolyóirat cikkében.

A szakemberek több héten keresztül zsírban gazdag táplálékkal etetették a kísérletben résztvevő egereket, de a rágcsálók fele táplálék-kiegészítőként urzolsavat is kapott. Az urzolsavat is fogyasztó egerek érdekes módon a másik csoportnál többet ettek, mégis kevesebbet híztak, ráadásul vércukorszintjük is a normálishoz közeli szinten maradt és zsírmáj sem alakult ki náluk.

Zsírégető csodafegyver?

Mivel az izmok remekül égetik a kalóriákat, az urzolsav hatására megnövekedett izomtömeg több energia feldolgozására képes - ez adhat magyarázatot a fogyásra - mondta el a vizsgálat vezetője. Ráadásul a természetes vegyület a zsírégetés "csodafegyvereként" is ismert barna zsírszövet mennyiségét is növelte, amely szintén a fogyást segítette elő.

A barna zsírszövetről korábban azt gondolták, hogy kizárólag csecsemő- és gyermekkorban fordul elő, a növekedés során eltűnik a szervezetből. Modern képalkotó eljárásokkal azonban kimutatták, hogy felnőttek szervezetében is megtalálható, mégpedig a nyak és a lapockák közötti területen, igaz, kis mennyiségben. A barna zsírszövetről ráadásul az is kiderült, hogy mennyiségének növekedése a testsúly, a vércukorszint és a koleszterinszint csökkenését eredményezi.

A mostani kutatás újabb bizonyítékot talált arra, hogy a vázizmok és a barna zsírszövet mennyiségének növelése a fokozott kalóriaégetés következtében fogyást eredményezhet. Mivel az urzolsav természetes hatóanyagként éppen ezt az izomnövelő hatást éri el, a kutatók most azt próbálják kideríteni, képes-e az urzolsav ugyanilyen hatást kifejteni az emberi szervezetben is.