Csillagból vannak

Ha az elmúlt hónapokban jártál a főváros utcáin, nem kerülhette el a figyelmedet a Lora című film plakátja. Ha eddig nem tudtad, hogy kicsoda a képen szereplő titokzatos, bekötött szemű fiú, most megismerheted őt: Nagy Péter rejtőzik a kendő alatt, akit a Berlinale a fesztivál egyik csillagának választott idén. A közelgő rendezvény apropóján kifaggattuk a fiatal színészt, és beszélgettünk Hámori Gabriellával is, aki a tavalyi fesztivál magyar csillaga volt.

- Te hogyan élted meg a rendezvényt, milyen élmény volt?

- Amikor tavaly engem kiválasztottak erre, akkor egyáltalán nem tudtam, hogy ez micsoda, és nagyon félelmetesen hangzott. Persze örültem neki, és nagyon vártam. Szonjával (Oroszlán Szonja, aki 2003-ban képviselte Magyarországot a programban - a szerk.) találkoztam egy hónappal előtte, és akkor ő elmesélte, hogy mi volt, Dorkával (Gryllus Dorka, a 2005-ös magyar Shooting Star - a szerk.) pedig kint találkoztam, ő ott öntött lelket belém.

Az első napon, amikor összehoztak minket, érezhetően mindenki feszengett, mert a levelek, amelyeket egy hónappal az esemény előtt kaptunk, kedves, de szigorú protokolláris stílusban ismertették a berlini programot. Mi ezt komolyan vettük, de a fesztiválon már látható volt, hogy ez élvezetes néhány nap lesz. A szervező EFP (European Film Promotion) szerint mi voltunk a legösszetartóbb csapat a Shooting Star történetében, és erre ők büszkék voltak. Köztünk rögtön barátságok alakultak ki, és gyakorlatilag az egész esemény mellékessé vált, mert baromi jó hangulatban voltunk. Ez egyre inkább lazult, és a vége felé, amikor a turnérészen (A berlini Shooting Stars programot minden évben egy turné követi; ennek keretében a program résztvevői tavaly a sevillai és a tallinni filmfesztiválon is bemutatkoztak - a szerk.) sajtótájékoztatók voltak, az már csak ujjgyakorlatnak számított, és mint egy régóta együtt levő csapat mentünk mindenhova. Soha nem lett volna lehetőségem az európai filmes és színházi paletta keresztmetszetét ilyen sok szemszögből látni, ha nem találkozom ezekkel az emberekkel. Keveset aludtunk, sokat beszélgettünk. Sevilla novemberben volt, Tallinn meg most decemberben, így hosszú kihagyás után találkoztunk, de közben e-maileztünk. Jó volt úgy elbúcsúzni a végén, hogy lesz néhány ember, akivel fogok találkozni, nekem három erős barátságom is született. Szóval a program kommunikációs részét érzem legfontosabbnak.

- A berlini Shooting Stars program milyen eseményekből állt?

- Két meghatározó esemény van: a díjátadó és a konferencia az ügynökökkel, casting directorokkal. Szonja erre mondta, hogy nagyon durva lesz, és maga a protokoll tényleg rémületes: ülsz egy asztalnál, ott van az asztalon a neved, és van egy meghatározott idő, tíz vagy tizenöt perc, amíg leülnek ezek az emberek az asztalodhoz, akik megkapták előre az anyagodat, de nem feltétlenül nézték át, úgyhogy rögtön úgy kezdik, hogy "nem tudok rólad semmit, mesélj magadról". Eközben egy nagy projektoron megy az összevágott trailer, amiben mindenkinek van egy kis része. Beszélsz, beszélsz, aztán megszólal egy gong, és akkor az ügynökök lecserélődnek körülöttünk, nem lehet tovább beszélgetni. Ez néhány órán át tart. Annyival be van lazítva, hogy reggelivel kötik össze, úgyhogy fel lehet állni és járkálni lehet a svédasztalig, és kávézás ürügyén picit kimozgathatod a beállt nyakcsigolyáidat.

Hámori Gabriella (balról a második) és csillagtársai a tavalyi Berlinalén

- Járt-e számodra valamilyen konkrét lehetőséggel, felkéréssel, hogy részt vettél a programon?

- Arra nem gondoltam, hogy én ebből profitálni fogok, mert nem tudok idegen nyelven játszani. Az elején a sajtótájékoztatókon is hullámzó minőséget nyújtottam, amikor koncentráltabb voltam, elég élénken tudtam kommunikálni, de nehéz idegen nyelven beszélni erről a szakmáról. Különösen, ha az újságírók egy része nincs teljesen képben a magyar filmekkel kapcsolatban, ezzel tényleg nehéz mit kezdeni. Voltak nagyon kellemes interjúk, fotózások is, akkor tudtam jól működni, ha volt lehetőségem nem csak általánosságban beszélni, és valódi érdeklődést éreztem. Sok olyan butuska helyzet is volt, hogy "gyertek, ifjú tehetségek, integessetek a kamerába, üzenjetek valami vidámat". Végül is a végére a turné alatt egyre inkább megszoktam, hogy harminc-negyven ismeretlen ember előtt beszéljek. Egyre jobban összehangolódott a magyarul megszülető gondolat azzal a szándékkal, hogy minél lényegre törőbben és pontosabban fogalmazzak angolul. Ez nekem nagyon kellett.

Ez a program gyakorlatilag annyit jelent, hogy megfordul az arcunk meg a nevünk egy-két helyen, és egy évre egy picit jobban odafigyelnek ránk, de ebből munkája senkinek nem lett. Mindenki, aki azóta dolgozott, az addigi munkái miatt kapott további szerepeket. Ez egy örök törvény, hogy a munka hozza a munkát. Ha egy ilyen eseményen az ember felöltözik, szépen kifesti magát és ott végigvonul, és egy rendező ezért választja ki, akkor attól tartok, hogy az egy rossz rendező.

Ugyanakkor megismerkedtem néhány producerrel, és küldözgettem anyagokat, amelyeket kértek, de ebből akkor lehetne profitálni, ha én ezt, illetve magamat nagyon komolyan venném. De valahogy nem tudom magamat ennyire komolyan venni, mert nem tudom, hogy mennyire lennék képes jól játszani idegen nyelven. Ezen vívódom most. Elkezdtem nyelvórákra járni, németet tanulok, de lehet, hogy csak kedvtelésből, nem biztos, hogy fogok ezzel kezdeni valamit. Az alkatomból nem következik, hogy függetlenül, egyedül nekivágok a nagyvilágnak és ép lélekkel megúszom, hogy esetleg nem dolgozom fél évig vagy egy évig. Én nagyon szeretem, ha le vagyok terhelve, és mindig van munka. De felmerültek bizonytalan lehetőségek, néha megcsörren a telefon, vagy megjelenik a postafiókban egy e-mail. Például felhívtak Londonból, hogy Sanghajban van egy film, ráérek-e januárban, mire mondtam, hogy színházban dolgozom. Viszont rájöttem, hogy hülyeség így reagálni, iszonyúan kell akarni azt, hogy dolgozzon az ember, mutatni kell, hogy én nagyon akarom azt a feladatot.

Hámori Gabriella az Állítsátok meg Terézanyut! című filmben

- Az idei évre milyen terveid vannak még?

- Az Örkény Színházban vagyok állandó tag, ebben az évadban volt két bemutatóm, két nagy feladat a Szibéria transz-ban és a Vízkereszt-ben. Mióta tizennyolc éves koromban felvettek a főiskolára, azóta színházzal foglalkozom, most vagyok huszonnyolc éves, és a jubileumra való tekintettel kértem egy féléves szünetet tanulás-pihenés céljára. Most ugyan próbálok egy darabban, de ez egy egészen pici szerep. Egy egyoldalas szerepet akartam, mert ilyet már főiskolás korom óta nem csináltam, és betegesnek tartom, hogy Magyarországon a társulatok pár ember köré szerveződnek, és mindig ők játsszák a nagyokat. Többen is azt szeretnénk, hogy a mi színházunk ne ilyen legyen, és engem nagyon feldob, hogy Kerekes Éva és Széles László "jutalomjátékában" benne lehetek. Ez két Szép Ernő-egyfelvonásos, Bereményi Géza rendezésében. Aztán a jövő évad elejétől jöhetnek megint a nagyobb szerepek.

Bujdosó Bori