A körök bezáródtak

2007.03.24. 11:09

Még kint van a plakátokon, még fülünkben a hangja, csak ő nincs már köztünk. Kaszás Attila halálával, nemcsak a kiváló színészt vesztettük el, hanem a nagyszerű embert is. Aki gyerekkora óta büszke volt magyarságára.

Kaszás Attila néhány órája elment oda, ahonnan hite szerint jöttünk. A végtelenbe. Nagyapja volt a példaképe, a nyolcvanhárom éves korában, karácsonykor meghalt János. Gyerekként egy szobában lakott az öreggel, akit olyannyira tisztelt, hogy alig két éve született fiát, Jancsikának keresztelte. (A nagyapa az első világháborúban hadifogoly volt, a másodikban málenkij roboton dolgozott. Mind a két alkalommal úgy maradt életben, hogy varsát font, halat fogott, azt tovább adta, kereskedett vele és életben maradt. A gyerekkorában sokszor hallott mondat filozófiai jelentőségét, hogy "Attikám, tanulj meg varsát fonni, és akkor nem lesz baj." csak jóval később értette meg. Azt, hogy nem árt, ha az embernek olyan támasza van, ami vészhelyzetben életben tartja. Ő egyfolytában keresgélte...)

A szó, Jancsika kifejezte rajongását a magyarság iránt is, amit szülőföldjéről, a felvidékről hozott. Szülei tanáremberek, ugyanott tanítanak, ahol ő diák, így minden diákcsínyt első kézből tudnak. "Ez nagyon kellemetlen: az ember nem rosszalkodhatta ki magát úgy, mint a többiek, ezzel szemben a büntetés mindig őt érte -, csak, hogy igazságosnak tűnjön a dolog..." Az igazság számára később is fontos maradt. Egyszer feljelentette egyik tanárát, aki - szerinte - méltánytalanul bánt valakivel. Az ügynek egy kijózanító apai pofon vetett véget, mint annak a tizenhét éves kori hezitálásnak is, hogy belépjen-e a pártba, vagy sem. Később és utána mindig tudta, mi a dolga.

Elsőre felveszik a színművészetire, a legendás Kapás-Horvai osztályba kerül. Tizenöten kezdik a főiskolát, heten fejezik be. Kezdő színészként a Vígben többek között Weöres, Bulgakov, Gorkij, Miller, Shakespeare darabokban és a Presser zenéjére komponált Padlás-ban játszik. "Milyen különös, ahogy a körök bezáródnak", mondta a közös munkáról. Egy régi fotóra utalt, ahol Presser Gáborral fényképezkedett a tizenéves, LGT rajongó diák. A dologból évekkel később barátságféle lesz, nagylemez is születik, Presser-dalokkal.

Harminc évesen már túl van néhány jó filmen, például a Tarr Béla Macbeth-ének epizódszerepén, és a nagy közönségsikert arató Cha-Cha-Chá-n, mégis elégedetlen. Elsősorban önmagával, színészi teljesítményével. Az Eszenyi Enikő rendezte Leonce és Léna húzza ki a pácból. Néhány fiatal színész tüntetőleg kivonul a patinás falak mögül egy kisterembe, és hat hét múlva megmutatja magát. A darabnak akkora sikere van, hogy abban az évben minden díjat bezsebel. Kaszás is megkapja élete első igazán nagy szakmai elismerését, a legjobb férfialakítás díját, amit követ a többi. A Jászai Mari-díj, az Ajtay Andor-emlékdíj, a Ruttkay Éva-emlékdíj, a Súgó Csiga Díj, nem mintha a díjakért játszana.

Hogy miért is lett belőle színész? "Mit tudom én. Színész vagyok, és a lelkem tele fájdalommal, kétséggel..." mondja egyszer az öltözőjében. Legismertebb filmfőszerepe az 1996-os Érzékek iskolájá-ban volt, de az előző évben vetített Patika című tévésorozat hozta meg számára a népszerűséget. Az elmúlt években mintha újra megtalálta volna a mozi. Emlékezetes, de kisebb szerepet kap az Üvegtigris-ben, a Hukkle-ben és a Hídember-ben, hogy a Kútfejek-ben már újra főszerepet játszhasson.

"Állandóan és persze reménytelenül szerelmes vagyok - ebből következett az alap-boldogtalanságom..." jellemzi magát valahol. Mindez két házasságot és néhány komoly kapcsolatot jelent. Galamblelkű férfi, aki néha szeret eltűnni az éjszakában, hogy aztán másnap spagettit főzzön a konyhájában. Már harminc éves kora körül gyerekre vágyik, de csak negyvenöt éves korában kapja meg Jancsikát néptáncos szerelmétől. Éppen jókor, hiszen nem kell már magát megerőszakolnia. Ez a kapcsolat olyan lelkiállapotban éri, amikor elég igazi énjét hozni. A kép hármasban végre idilli. Mindig is ezt az érzést szerette volna szerelmeivel megélni.

Sajnos, nem sokáig sikerült. A Nemzeti Színház egyik vezető színésze múlt pénteken ünnepelte negyvenhetedik születésnapját, hétfőn este rosszul lett. A színészek, akikkel többször dolgozott együtt, fölfoghatatlannak tartják az egészet, a Kaszás-drámában szemérmetlenül megmutatkozó tragikus szálat. Mert hogy jóval több volt, mint egy kolléga. Kováts Adél, például, akivel számtalanszor játszottak együtt, vigasztalhatatlan. "Hiszek a lélek örökkévalóságában, s tudom, hogy ez az ő döntése volt, hogy most és így megy el tőlünk. Tudom, hogy el kell engednem őt. Igaz barátsággal kötődtünk egymáshoz, feldolgozhatatlan a hiánya. Lelke legmélyéig tisztességes embert és egy nagyszerű színészt vesztettünk el."

B. Konkoly Edit

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK