Nincs, akit A lány a vonaton boldoggá tudna tenni

Az ősz nagy dobásának szánták, és ehhez minden feltétel adott is volt: Paula Hawkins regénye, ami világsikert aratott, egy rendező (Tate Taylor), aki Hollywoodban már többször bizonyított (A hallgatás törvénye, A segítség,), egy A listás sztár (Emily Blunt), aki a Sicario - A bérgyilkos után már bátran vállalhat keményebb, sötétebb filmeket; és olyan felkapott témák a sztoriban, mint a kapcsolaton belüli erőszak vagy a függőség. És mégis, A lány a vonaton-ból sikerült egy lagymatag, vontatott melodrámát forgatni, amin kis híján elaludtunk.

Nagyon ritkán találkozom olyan filmmel, amiben semmi sem működik, idén talán ez volt az első, és itt távolról sem arról van szó, hogy nem tetszik a film, mert nem az én ízlésem, nem szórakoztat, hanem arról, amikor az eredeti szándékának nem felel meg ezer és egy okból.

Emily Blunt A lány a vonaton című filmben Forrás: Freeman Film

A lány a vonaton thrillernek ígéri magát, de egy percig sem izgalmas, sőt nagyokat lehet ásítozni közben; a középpontjában egy krimiszállal, amiben nem számít, ki lehet a gyilkos. És a cselekményen keresztül két fontos témát akar boncolgatni: a női alkoholizmust és a párkapcsolaton belüli erőszakot, de egyikről sem tud hiteles képet festeni, sőt csak tovább torzítja a meglévőt.

Aki azt hitte, nem baj, hogy lemaradt a világhírű regényről, majd bepótolja filmen, nagyot fog csalódni, és nem érti majd, mire volt ez a nagy felhajtás. Aki olvasta, és meg akarja nézni, mi tett vele a hollywoodi gépezet, nagyon el fog keseredni. Aki csak szereti az igényes, tartalmas szórakozást, az erős színészi játékot, a profi cselekményvezetést, a hatásos atmoszférát, és ráadásnak egy-két megfontolandó gondolatot, az is üres kézzel távozik majd a moziból. Nincs, akit A lány a vonaton boldoggá tudna tenni. És ez sajnos az első percektől nyilvánvaló.

Emily Blunt A lány a vonaton című filmben Forrás: Freeman Film

Sokáig szinte csak arcokat látunk, mert mindenkit közeliben mutatnak, ami rendkívül idegesítő, nem segíti a helyzetek megértését. A cselekményt is időszakokra bontva, visszafelé ismerjük meg, ami ugyancsak akadályozza az eligazodást. Végül rájövünk, hogy az egész történet egy zavaros elme szűrőjén keresztül elevenedik meg, ezért valójában semmi sem úgy van, ahogy először látszik, ami egyfelől jó, mert amúgy is gyanús volt több részlet, másfelől azonban nem segíti a főhőssel való azonosulást.

Nem lehet a sztorit úgy elmesélni, hogy ne lőjük le a poént, úgyhogy

aki ezután is szeretné kitenni magát egy kiábrándító élménynek, az most hagyja abba az olvasást.

A film kétórás játékidejéből másfél óráig azt adagolják, hogy a vonaton megismert lány, Rachel egy csodálatos házasságból lett kirúgva azért, mert nem volt képes teherbe esni, és ettől alkoholista lett, de valójában egy érző, esendő ember, aki továbbra is hisz a makulátlan házasságokban.

Rebecca Ferguson és Justin Theroux A lány a vonaton című filmben Forrás: Freeman Film

Ez lenne az a verzió, amit ő él meg, de vele párhuzamosan találkozunk a felszínes kívülállók percepciójával is, amely szerint viszont Rachel (Emily Blunt) nemcsak súlyos alkoholfüggő, de pszichopata is, mert nem tudja lezárni a tönkrement házasságát, és folyamatosan zaklatja a volt férjét és annak új családját.

És most jön a spoiler:

másfél óra múlva hopp, egyszer csak kiderül, hogy Rachel valójában egy bántalmazói kapcsolatban élt, ettől lett alkoholista, és a Gázláng vagy a Rebeka című klasszikus thrillerek nyomán az elnyomó fél egy alternatív valóságot szuggerált belé, amiben ő volt az agresszor, és a férj az áldozat. Rachelnek tehát – furcsamód - nem tűnt fel, hogy szenvedett, és egészen addig, míg valaki nem emlékezteti erre, idillnek hiszi az elveszített életét. De elég egy félismerős a vonaton, egy kétperces csevej, és hopp, kitisztul a kép.

Emily Blunt A lány a vonaton című filmben Forrás: Freeman Film

A film ezt a nem túl realisztikus fordulatot azzal indokolja, hogy Rachelnek az ivástól időnként emlékezetkiesése van, és hogy, hogy nem, a volt férje mindig pontosan ezekben a pillanatokban erőszakoskodott vele – amikor tudhatta, hogy nem marad nyoma Rachel tudatában. Hogy ehhez már parafenomén érzékek szükségeltettek volna, az nem számít.

A másik gond, hogy ez a nem épp elhanyagolható részlet egy csapásra megoldja a bűnügyi rejtélyt is, csak mivel másfél órán keresztül elhallgatták előlünk, nem is jöhettünk volna rá magunktól. Mint tudjuk, a jó krimi (pl. Agatha Christié) attól igazán mesteri, hogy a megoldás végig ott van az orrunk előtt, csak nem vesszük észre. Ilyen ravaszságra itt nem futotta, legfeljebb azzal trükköztek, hogy a film három férfi szereplőjéből kettő is bántalmazó, csak az egyikről később derült ki. Mellesleg egyik sincs hitelesen megrajzolva.

Edgar Ramírez és Haley Bennett A lány a vonaton című filmben Forrás: Freeman Film

Mondhatnánk persze, hogy azért nem, mert ez csak a történet háttere, az előterében pedig Rachel alkoholizmusa áll, arról kívántak egy részletekbe menő, realisztikus képet festeni. Mert hát milyen forradalmi téma, hogy egy fiatal, szép nő iszik, és nem tud leszokni róla, egészen addig, míg valami célt nem talál az életének.

De az alkoholizmus és a leszokás lélektanát sem ábrázolták figyelmesen.

Látjuk például az első visszaesést, de azt már nem, mi jön utána, hányszor kell újra nekifutni az elhatározásnak, és hogyan lesz lassan eredménye. Viszont olyan sokszor látjuk Emily Blunt felpuffadt arcát, könny úsztatta szemeit, bágyadt vonásait és imbolygását, hogy már halálra unjuk. Nincs még egy film, amiben ennyit sírnának.

Emily Blunt A lány a vonaton című filmben Forrás: Freeman Film

Rachel önsajnálata és alkoholizmusa – ebben az egysíkú ábrázolásban – ráadásul annyira eluralkodik a filmen, hogy

a történet másik két női főhősére már egyáltalán nem jut energia.

Pedig bizony hárman vannak, sőt az utolsó jelenetekben nagy hangsúlyt kap az összefonódásuk, amit a Három grácia szobrával rágnak a szánkba.

De Anna (Rebecca Ferguson, akit ezzel a szereppel "jutalmaztak meg" a Mission: Impossible 5-béli remekléséért) csak egy számító, törtető külvárosi anyának tűnik, aki bármilyen áron ragaszkodik a tökéletes család eszményéhez, Megan (Haley Bennett) pedig azoknak a zűrös csajoknak a képviselője, akik minden frusztrációjukat csábításra konvertálják.

Haley Bennett A lány a vonaton című filmben Forrás: Freeman Film

Viszont nekik is jut egy-egy logikai bakugrás – ami persze lehet, hogy csak engem zavart: bár Megan végig megvetően beszél a gyerekvállalásról és a kertvárosi családanyákról (később kiderül, miért), a film végén egyszeriben annyira fontos lesz neki a nem kívánt terhessége, hogy képes a végsőkig is elmenni érte. Anna pedig – aki addig szemellenzővel élt, és hitt egy szappanopera-életben – nemcsak hogy a férje ellen fordul, de meg is forgatja benne a kést (vagy az annak megfelelő gyilkos eszközt). Elég merész váltás ahhoz képest, amit addig felépítettek róluk.

Jó, de vannak, akik szerint ez merő szőrszálhasogatás, ők ennyire nem óhajtanak belegondolni, legyen csak egyszerűen jó nézni. De nekem még nézni sem volt jó. Ennyi szenvelgést, közhelyes nőalakot (vagy kurva vagy anya, vagy valamelyikké akar válni), erőszakos férfit, megállíthatatlanul ömlő könnyet még nem láttam.

Felesleges színészi alakításokról is beszélni, hiszen a karakterek olyan sematikusak, hogy nincs az a színész, aki élő, lélegző embert tudna belőlük formálni. Tate Taylor rendező próbálkozik valami művészinek hitt stílust is ráerőltetni a filmre, hogy még véletlenül se legyen “csak” egy korrekt hollywoodi mestermunka, de ettől még irritálóbb lett a filmje. Alig várom a végét, és amint elhagyom a mozit, meg kell erőltetnem az agyam, hogy valamire emlékezzek belőle. Pedig, esküszöm, nem iszom soha.