Csökkent az eurózóna országainak beszerzői menedzserindexe márciusban

Vágólapra másolva!
Általános csökkenés jellemző az eurózóna országainak márciusi beszerzői menedzserindexére. Az összesített index tizennegyedik hónapja folyamatosan esik, és márciusban kétéves minimumát érte el, 51,2 ponttal. Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniábna is lassult a feldolgozóipar növekedése, utóbbira erősen kihat az amerikai gazdasági növekedés lassulása. Az olasz feldolgozóipar ugyanakkor - ha csak kis mértékben is - még bővült az elmúlt hónapban.
Vágólapra másolva!

Németországban márciusban tovább lassult a feldolgozóipar növekedése, 21 hónapon belül először csökkentek az exportmegrendelések - ez derült ki a BME/Reuters-féle, hétfőn nyilvánosságra hozott márciusi beszerzői menedzserindexből.

A szezonálisan kiigazított mutató márciusban 51,1 pontra süllyedt a februári 52,8 pontról, de még az üzleti tevékenység változatlanságára utaló 50-es határérték fölött maradt. A kiigazítás nélküli index 51,6 pontra csökkent a korábbi 53,1 pontról.

Miközben a növekedés lassult, az infláció csaknem változatlan és viszonylag nagy maradt, legalábbis a vállalati beszerzések szintjén. A beszerzési árak mutatója márciusban 56,0 pontra csökkent a februári 56,1-ről..

Vészjósló, hogy az exportmegrendelések mutatója, a márciusi 48,3 ponttal azt jelzi, hogy már a német cégek többségénél rosszabbodtak az exportkilátások márciusban, és csak kisebb részük számára javultak. A mutató februárban még 51,0 volt. Azóta a tengerentúli gazdasági lassulás hatása elérte Németországot. A visszaesésben az ázsiai megrendelések csökkenésének is szerepe volt, és kisebb mértékben hatott az EU-tagok kisebb kereslete is.

Az új megrendelések alindexe még 50 pont fölött maradt márciusban, de nagyot esett a februári 53,6 pontról: 1999. június óta a legkevésbé most márciusban gyarapodtak a német vállalatoknak adott megrendelések.

A kibocsátási alindex is 1999. május óta a legkisebb növekedést jelezte a márciusi 52,9 pontos mutatóval, a februári 55,0 helyett. Ezzel egyidejűleg a késztermékek raktárkészletének mutatója, márciusban 50,8-cal, növekedést jelzett, a februári 48,4-es értéke helyett, amely még a készletek kiszállításának bővülésére vallott a cégek többségénél.

A foglalkoztatási alindex 50,8 pontra esett vissza a megelőző hónapban regisztrált 51,0 pontról, a foglalkoztatás bővülésének 1999. október óta legkisebb ütemét jelezve Németországban.

A brit feldolgozóipar állapotát jelző beszerzői menedzserindex márciusban 49,7 pontra esett vissza a februári 52,2-ről, ami az amerikai gazdasági növekedés lassulásának köszönhető.

A szám azt jelzi, hogy a brit feldolgozóipar többsége már a visszaesés állapotában van. A jelzőszám tavaly október óta először csökkent a változatlanságot mutató 50 pontos határérték alá, és a leggyengébb volt két év óta.

A brit vállalatok elsősorban az amerikai kereslet visszaesését panaszolták, de megérezték a kereslet csökkenését más térségekből is, amelyekre ugyancsak hat az amerikai gazdaság lassulása. Az új megrendelések alindexe ennek megfelelően 49,9 pontra csökkent a februári 54,7-ről. A kibocsátási alindex 49,1 pontra, a beszerzési alindex pedig 49,4 pontra csökkentek márciusban.

Az olasz feldolgozóipar még bővült ugyan márciusban, de az ütem már-már stagnáláshoz közelített, mert mind a hazai, mind a külföldi kereslet csökkent.

A szezonálisan kiigazított átfogó mutató márciusban 50,8-ra csökkent a februári 52,8-ról. Az ipari termelés eszerint 21 hónapja bővült Olaszországban, de az ütem a stagnálást jelző 50-es ponthatár felé közeledett.

Az új megrendelések alindexe 49,64 pontra esett a februári 53,16-ról, ami már a következő hónapokra várható lassulást jelzi. Az olasz iparnak adott új megrendelések 1999. június óta most márciusban csökkentek először. A külföldi megrendelések még nagyobb ütemben csökkentek: márciusban 48,65-ös volt ez az alindex a februári 52,38 után. A kibocsátási alindex pedig 51,9-re csökkent 54,15-ről.

A beszerzési árak alindexe 21-havi mélyponton, 52,18-on volt márciusban, a februári 56,4 helyett. A februári gyorsulás után márciusban a francia feldolgozóipar növekedése is kissé lassult.

A fő mutató 52,6-ra csökkent a februári 52,9-ről. Franciaországban is a tenegerentúli megrendelések visszaesése a lassulás fő tényezője, de ezt az erősebb hazai és EU-beli kereslet még nagyrészt ellensúlyozta márciusban.

A megrendelések átfogó alindexe 53,3-ra csökkent 54,1-ről: a cégek többsége a hazai kereslet még egészséges növekedéséről számolt be. Rosszabb lett persze a külföldi megrendelések alindexe, amely márciusban 51,2-re csökkent a februári 53,2-ről.

A francia feldolgozóipar kibocsátásának bővülése márciusban már a második egymást követő hónapban lassult. Az alindex 53,2 lett a februári 55,0 után.

A hazai kereslet egyelőre jól hatott a foglalkoztási alindexre is, amely gyorsulást jelzett: 52,4-re javult a februári 52,3-ról. A beszerzési árak alindexe, márciusban 50,7-tel a februári 54,4 helyett, 1999. május óta a legkisebb drágulást jelezte.

Az eurózóna összesített beszerzői menedzserindexe - a várakozásokat meghaladó mértékben - 51,2 pontra csökkent a februári 52,3 pontról, ami két év óta a legkisebb érték - jelentette az NTC Research. Az eurózóna beszerzőimenedzser-indexe márciusban már tizenegyedik hónapja esett, jelezve a növekedés folyamatos lassulását.

Ugyancsak két év óta a legkisebb volt a kibocsátás bővülésének üteme, az alindex 52,5 pont volt a februári 54,1 után. További gyengülést jelzett az új megrendelések alindexe, amely 50,9 pontot ért el.. A foglalkoztatás 1999. augusztusa óta márciusban bővült a legkevésbé, az alindex ugyanis 51,3-ra süllyedt a februári 51,7-ről.

(MTI)