Egymásra licitálnak a megszorításokkal

Vágólapra másolva!
Aktivizálta a közgazdász-szakértőket a rekord méretű hiány. Az utóbbi hetekben több közgazdász csoport, illetve gazdasági elemző cég jelentkezett tervekkel a válság megoldására, ugyanakkor a kormány forgatókönyveiről is sok pletyka kering. Összegyűjtöttük, ki honnan és mennyit faragna le, hogy megóvja Magyarország gazdaságát a válságtól.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
90 ezer állami alkalmazottat kellene elbocsátani, az önkormányzatokat is megtizedelnék

A reformtervek megegyeznek abban, hogy szükség van az állami hivatalok nagyarányú leépítésére, és az állam olcsóbbá tételére. A költségvetésben évente kétezer milliárd forintos tétel az állami szervek fenntartásának költsége - ez alatt bér- és működési költségek értendőek.

A Kopint Datorg javaslata szerint nem az állami szerveknél dolgozóktól kellene megszabadulni, hanem a kiszervezett munkákat kellene visszavenni. A Kopint felmérése szerint évente több száz milliárd folyik ki a minisztériumokból külsős cégeknek olyan munkáért, amelyet a minisztériumok alkalmazottai is elvégezhetnének. A Kopint Datorg szerint legalább 300 milliárd forintot lehetne megspórolni a minisztériumok "önjáróvá" tételével. Ugyanakkor - a megfelelő munkavégzéshez - szükség volna a minisztériumok átszervezésére is, ez is együtt járhat minimális szintű leépítéssel.

Jóval radikálisabb leépítési tervvel állt elő a CEMI elemzőcég. Ők szintén az állam túlméretezettségében látják a deficitet növelő és a gazdaságot visszafogó erőt. A CEMI terve szerint ahhoz, hogy az állam egészségesebben gazdálkodjon, 90 ezer állami alkalmazottat kellene elbocsátani. A nagyarányú leépítés végkielégítési költségeit a szakértők szerint hitelből lehetne fedezni - az egyszeri költség kifizetését követően azonban már jóval olcsóbban lehetne üzemeltetni az államot. A CEMI számításai szerint az elbocsátott 90 ezer állami alkalmazott fele egy éven belül munkát talál a versenyszférában, a többiek támogatása még így is olcsóbb, mint a jelenlegi rendszer fenntartása. Ugyanakkor az állami alkalmazásban maradók bértábláját két évre befagyasztanák, ezzel is jelentős megtakarításokat lehetne elérni.

Bokros Lajosék javaslata az önkormányzati rendszer átalakításával karcsúsítaná az állam működési kiadásait. A jelenlegi 3200 települési önkormányzat helyett 260 járási önkormányzattal oldanák meg a közigazgatást. Ugyanakkor Bokros, Csillag, Bauer és Mihályi hangsúlyozta a legaktívabban az állami cégek privatizációjának folytatását: a MÁV-tól, a Volántól, a Malévtől, a Magyar Postától és a Magyar Villamos Művektől megszabadulva az állam nagy összegű egyszeri bevételhez jutna, ugyanakkor nem kellene adóforintokból finanszírozni az állami vállalatok veszteségeit.