Válsághíradó: a BUX, az OTP és a forint is gyengült, Amerika nyerésben

Vágólapra másolva!
Kicsit vesztett a BUX, de annál nagyobbat az OTP részvény, s a forint sem tudott ellenállni. A magyar GDP 7,1 százalékkal esett a harmadik negyedévben, s ezzel a rosszabbak között van Európában, ahonnan sorban jönnek a negatív hírek. Egyre nagyobb bajban vannak a Sciennet törzsvásárlói. A Volkswagen megveszi a Suzuki 20 százalékát. Válsághíradó csütörtök hajnalban.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön inkább külföldről várhatóak fontos adatok, közzéteszik az októberi japán gépipari megrendelések alakulását, valamint a novemberi ausztrál munkanélküliségi rátát, az erre vonatkozó várakozások minimális 0,1 százalékpontos romlást mutatnak 5,8-ról 5,9 százalékra.

Az USA-ban napvilágot lát a heti friss munkanélküliek száma, az októberi külkereskedelmi mérleg (gyakorlatilag változatlan a várakozások szerint), valamint a novemberi államháztartási hiány november (jelentős csökkenés a várakozás).

Európában svájci (SNB) kamatdöntést közölnek, a várakozás tartás, emellett a brit jegybank (BoE) is kamatdöntést jelent be, az ECB pedig publikálja decemberi havi jlentését.

Közzéteszik a francia és az olasz ipari és feldolgozóipari kibocsátás októberi számait, minden összevetésben javulás várható, ami esetenként a visszaesés lassulását jelenti.

Magyarországon a pénzügyminisztérium ismerteti az államháztartás részletes novemberi számait. A KSH pedig a távközlés és az internetforgalom harmadik negyedéves adatait publikálja.

Mi történt szerdán?

Emelkedő veszteséggel zárta a szerdai kereskedést a pesti tőzsde, a BUX a megelőző naphoz képest sokkal nagyobb eséssel zárt, ami mögött az OTP-részvény zuhanása áll.

Gyengült a forint szerdán: az euró árfolyama reggel még 274 forint alatt kezdett, és dél körül rövid időre a 272-es szintet is megközelítette, késő délután azonban gyorsan emelkedett a kurzus. Volt tranzakció, amely 275,8 forint fölött köttetett, majd este fél hétkor 274,9 forintot adtak egy euróért.

A magyar harmadik negyedéves GDP-adat 7,1 százalékos visszaesést mutat, amivel Európa sereghajtói között van a gazdasági termelés változását tekintve. Bár a magyar gazdaság túljutott a mélyponton, a harmadik negyedévi GDP-adat azt jelzi, a kilábalás lassú lesz, a vártnál kedvezőbb külkereskedelmi többletnek köszönhetően viszont akár egyensúlyba is kerülhet a folyó fizetési mérleg.

Rossz államháztartási helyzetet, tartósan alacsony növekedést és gyorsan hízó államadósságot lát Spanyolországban a Standard &Poor's, a kedvezőtlen folyamatokkal szembeszálló politikai akaratot viszont nem, ezért negatívra rontotta az ország adósságbesorolásának kilátását.

Megveszi a Suzuki ötödét a német Volkswagen, hogy erősítse piaci pozícióit, elsősorban Indiában.

Kettős szorításban a Sciennet klubtagjai

A Sciennet klubtagjai nem csak amiatt aggódhatnak, hogy a vásárlói rendszert működtető céget adócsalással gyanúsítják, így a pénzüket hónapokra zárolhatják, hanem mivel az APEH szja-fizetési kötelezettség miatt vizsgálódik, az adóhatóság eljárást indíthat azok ellen is, akik ezt elmulasztották.

Az idén februártól hatályos új cégautó adó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, továbbra is alacsony a bevallási és a befizetési hajlandóság annak ellenére. Sokan hajtanak elkerülő útra, és papíron üzleti utakon vesznek részt, vagy átíratják a cégükről a saját nevükre a gépjárművet.

Az Alkotmánybíróság szerint nem alkotmányellenes az energiaellátó cégekre tavaly novemberben kivetett különadó.

Új biztosítónál folytathatják azok az ügyfelek, akik az Ace-nél kötöttek munkanélküli biztosítást. A cég ugyanis megszünteti ezt a termékét, a biztosítottakat pedig az April-csoport veszi át. A magyarországi német vállalatok 40 százaléka számít jövőre magasabb munkaerő-keresletre.

Az idén eddig kiszabott munkaügyi és munkavédelmi bírságok összege megközelíti az 5,1 milliárd forintot. A megbírságolt cégek listáján az első ötven mindegyikét már legalább ötmillió forintra megbüntette a hatóság. Az első tíz helyezett minimum tízmillió forintnál tart.

Ingatag a kelet- és déleurópai kilábalás

Megadóztatná a bankárbónuszokat Alistair Darling brit pénzügyminiszter, legalábbis ennek bejelentését várják a költségvetési jelentéstől Nagy-Britanniában.

Ingatag Európa keleti felének kilábalása a gazdasági válságból. Romániában és Csehországban növekedett a munkanélküliek száma, bár utóbbi gazdasága már növekedni kezdett. Görögország a leminősítés után hárítja az államcsőd kockázatát.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO szerint a globális élelmiszerárak - átmeneti csökkenés után - ismét növekedni kezdtek, és novemberben 14 havi csúcsot értek el.